Japán bombázó az ász

V. T. N.V. T. N.
2007.04.24. 07:43
Címkék

Négy mérkőzéssel a zárás előtt megvédte címét a skót bajnokságban a Celtic. Ez volt a „katolikusok” 41. aranyérme, és érik a kilencvenes évek nyomasztó Rangers-fölénye utáni Celtic-uralom. A zöld-fehérek évadbeli legnagyobb problémája talán az volt, hogy a hazai mezőnyben megszorítani sem tudták őket, ez pedig a további fejlődés szempontjából gondot jelenthet. Ennek ellenére az együttes a Bajnokok Ligájában kitűnően helytállt, a nyolcaddöntőben csak a hoszabbításban tudta legyűrni a Milan. Az utóbbi két év sikerei jórészt Gordon Strachannek, a korábbi kitűnő skót válogatott játékosnak köszönhetőek, aki annak idején a nagy kedvencet, Martin O’Neillt váltotta a csapat kispadján. A menedzser az olykor elégedetlen szurkolók morgolódása ellenére is kitartott eredeti elképzelései mellett. Adam Virgót, a 1.5 millió fontért vásárolt futballistát például kölcsönadta a Coventrynek, viszont ragaszkodott a cseh Jirí Jarosíkhoz, a holland Jan Vennegoor of Hesselink személyében pedig megtalálta John Hartson helyettesét. A legjobb teljesítményt mégis a japán középpályás, Nakamura Sunszuke nyújtotta, aki életveszélyes szabadrúgásaival őrületbe kergette az ellenfelek kapusait. „Ez az ember géniusz – állítja Gordon Strachan a Kilmarnock elleni győztes és egyben bajnoki címet eredményező gól szerzőjéről, akit meg is választottak az idény legjobbjának. „Együttesemről nem mondható el, hogy a legjobb egyéni képességű játékosokból áll, csapatként voltunk erősek. Nagy erényünk, hogy utálunk veszíteni” – így a szakember.

Legfrissebb hírek

Pape Gueye nem játszik a szenegáli válogatottban, ha marad az edzői stáb

Foci vb 2026
4 perce

Exkluzív interjút adott lapunknak a 2008-as Európa-bajnok spanyol csapat tagja

Foci vb 2026
18 perce

Marcos Senna: Szívesen játszottam volna együtt Rodrival és Pedrivel

Foci vb 2026
24 perce

Molnár-Budácsik Dorottya: Második otthonom lett a Vasas

Kosárlabda
29 perce

Bohócot csinált a biztonsági emberekből egy pályára rohanó szurkoló

Foci vb 2026
32 perce

Sportújságírók világnapja: „A mi hivatásunk a garancia” – elnöki köszöntő

Egyéb egyéni
40 perce

Gyulai Memorial: olimpiai bajnokok és világcsúcstartók érkeznek

Atlétika
42 perce

Aki férfiakat faragott az egyetemistákból – Bob Gansler nyolcvanöt éves

Foci vb 2026
55 perce
Ezek is érdekelhetik