Egy magyar selejtez

B. R.B. R.
2007.04.21. 23:46
Címkék

Szombaton tíz órakor a selejtezőkkel megkezdődik a Sony Ericsson WTA Tour magyarországi versenye, a Gaz de France Budapest Grand Prix. A 175 ezer dollár összdíjazású, immár emelt szorzójú torna magyar főtáblás résztvevői közül Czink Melinda még pihen, Szávay Ágnes, Nagy Kyra és Gubacsi Zsófia pénteken fejezte be a Fed-kupa csoportküzdelmeit. A hétvége magyar érdekeltje Király Pálma, a fiatal tehetség számára a selejtezőn keresztül vezethet az út a főtáblára. Oda, ahol jellemzően a világranglista harmincadiktól nyolcvanadik helyezettjei találhatók. Indul két korábbi egyéni győztes is, az olasz Tathiana Garbin még 2000-ben, a német Martina Müller pedig öt esztendeje nyert itt. Márky Jenő, a Római Teniszakadémia tulajdonosa, versenyigazgató közben már a jövőt tervezgeti. „A budapesti női torna rangja alaposan megnőtt, ami beruházásokat is szükségessé tesz, meg kell például nagyobbítani a lelátókat. Ezt az is indokolja, hogy a verseny névadó szponzora, a Gaz de France ígérete szerint neves egyéni támogatottjai közül a legjobb, a francia Amelie Mauresmo jövőre rajthoz áll Budapesten. Egyelőre azonban az idei torna a fontos” – mondta Márky Jenő.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
15 perce

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
21 perce

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
25 perce

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
27 perce

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
45 perce

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
46 perce

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
1 órája

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
1 órája