Ünneplés? Csak később!

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2007.04.19. 00:49
Címkék
Elmaradt a bajnokavató: az éllovas Internazionale hazai pályán 3–1-es vereséget szenvedett a rivális Roma együttesétől, így egyelőre nem ünnepelhetett – a milánóiak a 2006–2007-es szezonban most kaptak ki először.

„Amikor legutóbb bajnokságot nyert a pályán az Inter, nem létezett még se mobiltelefon, se internet, és a berlini falat sem döntötték még le” – utalt az 1989-es állapotokra a La Gazzetta dello Sport című napilap a milánóiak Roma elleni csúcsrangadója előtti szokatlan beharangozójában. És bár a fekete-kékek már a „modern korban” is szereztek egy bajnoki címet – a 2005–2006-osat –, ez utóbbit mégiscsak halványan, „ceruzával” írták hozzá a klub dicsőséglistájához, mivel a siker nem a futballpályán, hanem a bundabotrány ügyében határozó bíróságok üléstermeiben született. Roberto Mancini együttese így szerda délután azzal a szándékkal szaladt ki a San Siro gyepére, hogy az eddigi nagyszerű bajnoki szereplését megkoronázza, vagyis a Roma ellen megszerezze – ezúttal már a pályán – a 2006–2007-es scudettót.

A római „farkasok” ugyancsak elszántan vicsorgatták fogaikat ellenfelükre: Francesco Totti, a fővárosiak csapatkapitánya a találkozót megelőzően határozottan kijelentette, nem azért utaznak Milánóba, hogy a fekete-kékekkel együtt ünnepeljék a bajnoki címüket.

És hogy a támadó nem csak a levegőbe beszélt, jelzi, hogy a San Siróba kilátogató majd’ hetvenezer ember is először egy vendéggólnak lehetett a szemtanúja: Simone Perrotta a 44. percben a román Cristian Chivu beadásából szerzett vezetést. Ám a rómaiak öröme nem tartott sokáig, az 52. percben Marco Materazzi tizenegyesből egyenlített – igaz, a szituációt megelőző Adriano-féle műesést akár a színiiskolák tananyagába is be lehetne illeszteni.

Két perccel a rendes játékidő letelte előtt aztán eldőlt: az Inter a bajnoki címét nem ezen a szerdán ünnepli. Francesco Totti ugyanis 25 méteres, sorfalon megpattanó szabadrúgásából szerzett góljával végképp elrontotta a bajnokavatásra készülő milánóiak hangulatát, egyúttal megszerezte idénybeli 21. találatát. A kegyelemdöfést pedig Marco Cassetti adta meg az Internek, miután a hosszabbítás ötödik percében a tizenhatos vonaláról Julio Cesar kapujának jobb sarkába lőtt.

Ami tény: az Internazionale elszenvedte szezonbeli első bajnoki vereségét, előnye pedig hat fordulóval az idény vége előtt tizenhárom pontra csökkent a Romával szemben. És bár a fővárosiak esélye továbbra is minimális a scudetto megszerzésére, legalább megmenekültek a szégyentől, hogy éppen ellenük tartson bajnoki fiesztát a nagy rivális.

Francesco Tottiék megalázó, Manchester Unitedtől elszenvedett múlt heti 7–1-es BLvereségére gondolva mindenesetre megállapíthatjuk: a rómaiak számára ez nagyon fontos volt.

Legfrissebb hírek

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
47 perce

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
1 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
1 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
1 órája

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
2 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik