Mesebeli keleti siker

Michel Platini UEFA-elnök beje lentésekor a lengyel és az ukrán szurkolók egymás nyakába borulva ünnepelték a kandidálás váratlan, de annál nagyobb sikerét. A lengyel média kiemelkedő terjedelemben foglalkozott a győzelemmel, elsősorban a sport- és a politikai élet reprezentánsait kérve véleményalkotásra. Általános vélekedés, hogy a pályázat meglepő, mégis megérdemelt sikert aratott a kampányra kevés energiát fordító olaszokéval szemben, míg a magyar–horvát kandidálásról alig esett szó…

„Meglepett a döntés, de természetesen nagyon boldog vagyok – nyilatkozta a Borussia Dortmund csatára, Euzebiusz Smolarek. – Csodálatos ez a hír. Remélem, pályafutásom kitart az Európa-bajnokságig, azaz én is pályára léphetek a lengyel stadionokban.”

Lech Kaczynski köztársasági elnök kedden még Cardiffban vizitált az utolsó prezentáción, s elmondása szerint mindvégig bízott a sikerben.

„Hatalmas sikert ért el Michal Listkiewicz, de az igazsághoz tartozik az is, hogy a lengyel futballt meg kell tisztítani a nem kívánt jelenségektől” – jegyezte meg Lech Kaczynski, kiemelve a labdarúgó-szövetség főnökét a lengyel futballbotrány „gyanúsítottjai” közül (megjegyzésre érdemes: a PZPN első számú vezetőjét a sportminiszter nemrég a teljes elnökséggel együtt felfüggesztette tisztségéből a vesztegetési botrány miatt, s csak nemrég helyezte vissza pozíciójába).

A lengyel–ukrán pályázat kapcsán éles vitákat váltott ki Zbigniew Boniek szerepe. Sokan azzal vádolták a korábbi Juventus-sztárt, hogy olaszországi lakosként semmit sem tesz szülőhazája sikeréért. Nem is utazott el Cardiffba, de a döntés után nyilatkozott a sajtónak.

„Történelmi lehetőség adódott Lengyelország és Ukrajna előtt, a sportélet mellett az infrastruktúra és a gazdaság is óriási lökést kaphat – értékelt a korábbi kiváló csatár. – Sok olasz újságíró szurkolt a lengyel–ukrán pályázatnak, mert elégedetlenek voltak az olasz szövetség tevékenységével. Örülök, hogy végül nem mentem el Cardiffba, sportszerűtlen lett volna, ha az utolsó pillanatban akaratlanul is átveszem azok helyét, akik áldozatosan dolgoztak a sikerért.”

Leo Beenhakker a tavaly nyári világbajnokság után került a lengyel válogatott élére, s elmondása szerint az Eb-rendezésnél jobb dolog nem is történhetett volna az ország futballjával, hiszen új létesítmények épülnek a közeljövőben, miáltal a fiatalok is nagyobb számban kapnak kedvet a sportág műveléséhez. A nemzeti tizenegy is sokat tesz a futball népszerűségének növeléséért, a portugálokat megelőzve vezeti Eb-selejtező-csoportját.

Utóbbi megállapítás éppenséggel az ukránokra (és mellesleg a horvátokra) is érvényes.

Kijevben manapság egyébként is gyakran az utcára vonulnak a lakosok, így nem meglepő, hogy a „narancsos forradalom” bölcsőjeként emlegetett Függetlenség téren tett Eb-témájú bejelentésre üdvrivalgásban tört ki a kormánypárti érzelmű (azaz Viktor Janukovicshoz húzó) publikum.

Mindamellett a médiumok nem feltétlenül vezető hírként kezelték a pályázat sikerét: a Kyiv Post angol nyelvű internetes lap a kijevi alkotmánybíróság bejáratának eltorlaszolásáról tudósított bővebben, míg a corespondent.net ukrán-orosz nyelvű portál kevéssel a döntés után arról számolt be, hogy a feszült politikai helyzet miatt a világhírű belga együttes, a Vaya Con Dios lemondta ukrajnai fellépését...

Vlatko Markovic horvát szövetségi elnök múlt heti elszólása („A

pályázati munka alapján mindenkinél jobbak vagyunk, nincs ellenfelünk. Ám nekünk nem léteznek maffiakapcsolataink a labdarúgásban, s ha végül Európa nem ránk szavaz, az legyen Európa problémája...”) nem verte ki a biztosítékot, mert a majd’ ötvenmilliós lélekszámú országban – éppen a politikusokkal kapcsolatos tapasztalatok alapján – sokan vélekednek úgy, hogy az elsőséghez némi korrupció is nélkülözhetetlen. A nyilatkozat kapcsán mindenesetre felértékelődött Sepp Blatter FIFAelnök március közepi kijevi látogatása, még inkább az állami kitüntetés átvételét követő kijelentése, mely szerint reméli, hogy a 2012-es versenyfutásban a lengyel–ukrán tandem szakítja át a célszalagot. Bár a svájci sportdiplomata utóbb visszakozott – arra hivatkozva, hogy az újságírók félreértették a szavait –, a lényegen ez mit sem változtat: öt év múlva Varsóban kezdődik és Kijevben ér véget a háromhetes futballünnep.

A nyitó meccsig Ukrajnának az autópályákat (mindössze a Kijev–Odessza közti 560 kilométer hosszú szakasz van készen) és a repülőtereket kell meg-, illetve kiépítenie állami pénzből, a stadionokat (Doneckben például a Sahtar mindenható tatár ura, Rinat Ahmetov saját pénzéből húz fel csodapalotát, Kijevben pedig a szövetség és a Dinamo fejei, a Szurkisz fivérek „intézkednek”), valamint a szállodákat (ezekből sincs elég, a nívóról nem is szólva) alighanem magánbefektetők hrivnyáiból gründolják majd.

Lesz mire költeni…