Az OSC-nek ráadás

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
2007.04.19. 23:09
Címkék
Az Újpest-OSC-Cemelog női együttese szerda óta Amszterdamban, a LEN-kupa négyes döntőjének helyszínén készül a megméretésre.

Ami biztos: új győztest avatnak a női vízilabda LEN-kupában. A hét végi, amszterdami négyes döntőben szereplő házigazda ZWV Nereus, az olasz ASD Roma, a görög Olympiakosz és az Újpest-OSC-Cemelog még sohasem nyert, sőt a Becsey Péter és Menyhárt Zoltán vezette magyar együttes újonc a sorozatban. Becsey már most elégedett csapatával, hiszen a terveknek megfelelően a négy közé jutott a bajnokságban és a LEN-kupában, ezt követően minden csak ráadás. A tréner nem rak terhet a játékosokra, hiszen az ellenfelek soraiban rengeteg a nagy név, no és az OSC-nek köztudomásúan rövid a kispadja, pontosabban fogalmazva, igazából csak a kezdőcsapat üti meg a nemzetközi elit szintjét. Az OSC tehát már a harmadik hely megszerzésével is kitenne magáért.

Érdekesség, hogy a három rivális közül kettővel már összefutott a magyar bajnoki alapszakasz második helyezettje: a Romát legyőzte a budapesti selejtezőn, majd veszített ellene a középdöntőben, a holland Nereusnál szintén a Hajós uszodában bizonyult jobbnak. Az Olympiakosz ellen azonban még nem próbálhatta ki magát. A mezőny minőségét jól tükrözi, hogy a melbourne-i világbajnokság All Star-együttesébe választott játékosok közül hárman – Blanca Gil (spanyol, Roma), Lauren Wenger (amerikai, Olympiakosz), Primász Ágnes (Újpest-OSC) – ott lesznek Amszterdamban, közülük Gil gólkirálynőként utazhatott haza Ausztráliából, Wenger pedig a vb legjobb női pólósa címet érdemelte ki. Ahogy nagy bölcsen mondogatják a szakemberek: noha erős a mezőny, a női tornákon semmi sem elképzelhetetlen. Még az sem, hogy az OSC harcban lesz az első helyért.

Legfrissebb hírek

Vb-döntős partjelző tevékenykedik az FTC Plzen elleni El-meccsén

Európa-liga
6 perce

Kinyik Ákos sérülés utáni gólöröme a 200. bajnokin – fókuszban az NB I 9. fordulójának ászai

Labdarúgó NB I
18 perce

Női kézi: az Esztergom kiemelt a harmadik El-selejtezőkör sorsolásánál

Kézilabda
32 perce

Az Újpest csodacseréje lett Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
40 perce

A Buffalo Bills leküzdötte az egyik démont, amely évek óta az útjában állt

Amerikai sportok
51 perce

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Dubei Debóra a Csata Szekszárd elleni játékáról: „Hazai pályán ez a minimum”

Kosárlabda
1 órája

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
1 órája