A német tévé blamázsa

V. G.V. G.
Vágólapra másolva!
2007.04.19. 23:09
Címkék

Szerda este úgy gondolták az egyik német közszolgálati televízió, az ARD sportszerkesztői, hogy megfogták az Isten lábát. Egy betelefonálónak köszönhetően – miközben 6.1 millió néző figyelte élő közvetítésüket a Wolfsburg–Stuttgart Német Kupa-elődöntőről – megtudták: a Bayern korábbi vezetőedzője, Felix Magath júliustól a Dárdai Pált foglalkoztató Herthát irányítja majd. Nem sokat teketóriáztak, az összecsapás 83. percében kitették a képernyőre az információt. Alig tíz perc múlva máris tiltakoztak az érintettek: a szakember és a berliniek menedzsere, Dieter Hoeness határozottan cáfolta a hírt. A műsorvezető próbálta menteni a menthetőt: „Most közölték velem, hogy nem száz százalékig biztos. Így jókora kérdőjelet tennék az értesülés mögé.” Remek magyarázata az álhírnek… De mi is történt valójában? „Úgy tudom, az egész csak kacsa – mondta megkeresésünkre Dárdai Pál, a berliniek magyar játékosa. – Néztem a kupameccs közvetítését, amikor átfutott a felirat a képernyő alján. Olyan volt, mint egy rossz reklám, alig tudtam elolvasni. Elkapcsoltam, és kezdett gyanússá válni, hogy sehol máshol nem tudnak az új edzőnkről.” Utólag kiderült, a rejtélyes betelefonáló a Hertha sajtómunkatársának adta ki magát, ily módon tette „hivatalosan” közzé Felix Magath nyári érkezését. „Anyagi okokból nem tartom elképzelhetőnek, hogy ő lesz az edzőnk – magyarázta a középpályás, majd cinikusan hozzátette: – Hacsak nem érzi Felix Magath szívügyének a Herthát… Egyébként is, a Falko Götz helyére kinevezett szakvezető, Karsten Heine élvezi a vezetőség bizalmát. Ha a szombati, Dortmund elleni meccsünket megnyerjük, már nem eshetünk ki, s ha feljebb tudunk lépni a tabellán, lehet, hogy a vezetők nem néznek a nyáron új tréner után.”

Legfrissebb hírek

Odabringázott a drukkerekhez az osztrák szövetségi kapitány, hogy megköszönje a szurkolást

Foci vb 2026
2 perce

Népsport: meghalt, mielőtt kijutottak volna a vb-re

Népsport
7 perce

A diagnózis: hónapok kellenek Tóth Balázs visszatéréséhez

Labdarúgó NB I
14 perce

A Fraditól távozó nigériai szélső a török másodosztályban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
14 perce

Ismét eltiltották az olimpiai ezüstérmes súlylökő Raven Saunderst

Atlétika
27 perce

Európai kézilabdaligák: kilenc magyar gól ellenére vereséggel kezdett a Rennes

Kézilabda
33 perce

Tóth Alex: Elég peches volt a vége, mindenki érezte, meglehet a pontszerzés

Magyar válogatott
36 perce

Öttusa, triatlon: több szám, több siker?

Utánpótlássport
52 perce
Ezek is érdekelhetik