A háború elkezdődött (2.)

2007.04.19. 23:09
Címkék

„Megbeszéltük, hogy a hírt a magyar és a nemzetközi hírügynökségekhez is eljuttatjuk – folytatta Gyárfás Tamás. – A cikkemet már be is tördelték, amikor Kisteleki István felhívott, és elmondta, kötelességének érezte, hogy Vlatko Markovicot is tájékoztassa, hiszen egy hajóban evezünk. A tapasztalt sportember lebeszélte arról, hogy a nyilvánossághoz forduljunk. Azzal érvelt, hogy nagyon jól állunk, ne veszélyeztessük a pozíciónkat, ne haragítsuk magunkra az UEFA-t. Sohasem tudjuk meg, hogy ha az én szándékom érvényesül, akkor mi lett volna.” Nem bizony, de ez már a második rossz pont Vlatko Markovicnak. A legnagyobb blamázs viszont a televíziós jogok értékesítése kapcsán történt. Emlékezhetünk, az MLSZ-nek a svájci Kentaróval volt szerződése, amit viszont hirtelen felbontott. Kétségtelen, Kisteleki István is ragaszkodott az új partnerként feltűnő SportFive-hoz, de állítólag maga Vlatko Markovic is mellettük kardoskodott, mondván, ez a cég a tuti nyerő… „Vlatko Markovic többször nyomatékosította, hogy a SportFive az UEFA által igazán megbecsült, bennfentes cég, hosszú évek óta az UEFA partnere. Kisteleki Istvánt nagy erővel ösztönözte, hogy az MLSZ váltson” – nyilatkozta Gyárfás Tamás, aki utána kijózanítóan szembesült a valódi helyzettel: az európai szövetségnél oly nagy becsben álló SportFive képviselőjét neki kellett bevinnie a prezentációra, mert az UEFA nem adott számára belépőt… Csattanó? A Kentaro éppen perli – 600 millió forintra (!) – az MLSZ-t a szerződés miatt. Gyárfás Tamás szavaiból kitűnik, hogy a magyarok át lettek verve: Joseph Blatter FIFAelnök valóban mondhatta, hogy a lengyel–ukrán pályázat kitűnő, és az sem véletlen, hogy egy pillanat alatt rend lett a magyarországi káoszokat idéző lengyel szövetségben – a két országot felkereső FIFA-elnök ráadásul rábeszélte a lengyel és az ukrán kormányfőt, hogy érdemes lesz elutazni Cardiffba. A döntés tehát már rég megszületett: a prezentáció, Öcsi bácsi üzenete, a szépségek felvonultatása, a magyar futball nagy öregjeinek kiutaztatása szép gesztus volt, ám mindennek az égvilágon semmi jelentősége nem volt. Így marad nekünk a bűnbakok keresése, és valószínű, hogy egy ideig nem lesz horvát–magyar Eb-pályázat. Mindenképpen idekívánkozik: a szurkolók 87 százaléka követeli a futballszövetség elnökének lemondását. Ha valaki számára nem lenne egyértelmű: természetesen Vlatko Markovicról van szó.

Legfrissebb hírek

Vb-döntős partjelző tevékenykedik az FTC Plzen elleni El-meccsén

Európa-liga
6 perce

Kinyik Ákos sérülés utáni gólöröme a 200. bajnokin – fókuszban az NB I 9. fordulójának ászai

Labdarúgó NB I
18 perce

Női kézi: az Esztergom kiemelt a harmadik El-selejtezőkör sorsolásánál

Kézilabda
32 perce

Az Újpest csodacseréje lett Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
40 perce

A Buffalo Bills leküzdötte az egyik démont, amely évek óta az útjában állt

Amerikai sportok
51 perce

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Dubei Debóra a Csata Szekszárd elleni játékáról: „Hazai pályán ez a minimum”

Kosárlabda
1 órája

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
1 órája