Ünnepre készül az Inter

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
2007.04.18. 00:25
Címkék
Stílszerűen, idei legfőbb riválisa ellen játszva nyerheti meg az olasz bajnokságot az Inter: az éllovas feketekékek a februárról elhalasztott 22. forduló mérkőzésén a 16 ponttal mögöttük álló Romát fogadják a San Siróban.

A sors furcsa fintora, hogy az eredetileg februárra kiírt Internazionale– Roma bajnokit a szicíliai rendő r h a l á l miatt éppen április 18-ra halasztották: így ugyanis a rangadó egyúttal bajnokavatóvá is válhat. A milánóiak – ahogy mondani szokás – utcahosszal vezetik a tabellát, és ha szerdán legyőzik a második helyen álló Romát, 16 pontos előnyük 19 pontosra nő, s ezzel matematikailag is eldől a verseny, vagyis az Inter hat fordulóval a bajnokság befejezése előtt a 2006–2007-es szezon győztesének vallhatja magát. A pezsgők tehát már behűtve – de egyelőre gondosan el is rejtve.

Mert bár nem titok, hogy az Inter fiesztára készül a San Siróban, ám – babonából vagy csak józan elővigyázatosságból – még a csapat esetleges ünneplésének helyszínét sem jelölték ki. A csapatkapitány Javier Zanetti a kellemetlenségek elkerülése végett kijelentette, a kérdésről – természetesen a három pont megszerzése esetén – csak a mérkőzés után, fél nyolc körül, az öltözőben döntenek a játékosok.

A 17.30 órai, meglehetősen korai kezdési időpontegyébként számos Interszurkolóban ellenérzést keltett, hiszen mivel hétköznapról van szó, sokaknak a munkahelyükről kellett „kikérőt” szerezniük, hogy ott lehessenek az év legfontosabb futballeseményén. Az előzetes hírek alapján azonban a főnökök senkinek sem mondtak nemet, legalábbis erre következtethetünk abból, hogy a rendezők mind a 67 500 jegyet értékesítették.

Ami pedig a kivételes „látványosság” főszereplőit illeti, fogadkozásokban egyik oldalon sincs hiány. A társakhoz képest azonban talán valamelyest különbözik Luís Figo helyzete, aki SzaúdArábiába költözésének közeledtét érezve egyre inkább szeretne valami „maradandót alkotni” Olaszországban.

Például megszerezni a bajnoki címet érő gólt a Roma ellen.

„A legszebb az lenne, ha én szerezném a meccset eldöntő gólt – ábrándozott az eddigi

pályafutása során négy spanyol és egy olasz bajnoki aranyat begyűjtő 34 éves középpályás. – Ez a scudetto azoké a szurkolóké, akiknek az a mindenük, ha nyer az Inter. No meg persze Massimo Moratti klubelnöké, aki talán a legjobban megszenvedett a boldogság ezen pillanatáért. ”

A híres milánói presidentéről egyébként a Roma elleni mérkőzés előtt az Interrel hírbe hozott Thierry Henry, az Arsenal csatára is elismerően nyilatkozott, kiemelve, hogy rajta kívül nem látott még más sportvezetőt biciklivel járni. A francia támadó a milánóiaknak adott kosár ellenére kijelentette, örül neki, hogy a feket e - kékek nyerik a bajnokságot.

Nem úgy Gennaro Gattuso, a városi rivális Milan középpályása, aki „egészséges” irigységgel csak legyintett, mondván: egy Bajnokok Ligája-győzelem három scudettóval ér fel.

Ami biztosra vehető: a San Siróba ünnepelni induló Interdrukkereket ez az apróság egyáltalán nem érdekli majd…

Legfrissebb hírek

Hokigálával szinte biztos az elitben maradás!; Nikitschert sokkolták Rossi szavai

E-újság
48 perce

Szerdai sportműsor: Európa-liga-döntő Isztambulban, folytatódik a jégkorong-vb

Minden más foci
1 órája

Majoross Gergely: Volt egy tervünk, ezt többé-kevésbé megvalósítottuk

Jégkorong
1 órája

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Elvonási tünetek – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Jégkorong-vb: Ausztria a letteket is elintézte a mieink csoportjában

Jégkorong
1 órája

Kerékpár: a tisztújítást elvetették, de a szakmai tervet és a költségvetést nem fogadták el

Kerékpár
2 órája

RangAdó Díjátadó: Vitális Milán a legjobb játékos, Borbély Balázs a legjobb edző

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik