Pislákol a remény

HAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEFHAVASRÉTI BÉLA, SIMON JÓZSEF
2007.04.17. 01:29
Címkék
A hét végén az elődöntő első találkozóival folytatódtak a női BL küzdelmei, és mindkét csata a vendéglátók hat-hat gólos (Slagelse–Audi ETO 31–25, Lada Togliatti–Hypo NÖ 28–22) győzelmével zárult. Ezután mind a négy együttes bizakodva várhatja a visszavágót, bár a hat góllal kikapó Győr és Hypo esetében inkább csak pislákol a remény a továbbjutásra.

A Slagelse elleni mérkőzésen meglepően higgadtan, a megbeszélt taktika betartásával kezdett a Győr. A hatos fallal védekező csapatban Vérten Orsolya és Ana Djokics lépett kissé előbbre. Djokics feladata volt honfitársa, Bojana Popovics semlegesítése, a szerb lány a feladatát megoldotta, Vérten Orsolya jó ütemű kilépései sokat segítettek neki. A gond Djokics második kiállítása után következett. Az emberelőnyt a Slagelse kihasználta, majd egyre többet hibázott az ETO. A támadásban remekül játszó, tizenhárom gólt szerző Görbicz Anita mellett csak esetenként tudott segíteni a csapatnak az öt gólt szerző Aurélia Bradeanu. Melléjük szükség lett volna legalább még egy belső lövőre. Biztató, hogy kilencgólos hátránynál sem omlott össze, sőt jól hajrázott a Győr.

A kérdés: feltámad-e az ETO a visszavágóra?

A Győr korábbi BL-mérkőzésein előfordult jó néhányszor, hogy az idegenbeli hátrányát ledolgozta. A lengyel Lublin ellen 2000-ben a selejtezőben idegenben hárommal kikapott, majd itthon néggyel nyert. A csoportküzdelmekben viszont a Kijev és a Valencia ellen egyaránt többel kapott ki idegenben, mint amennyivel győzött Győrött.

Az ukrán Zaporizzsja volt a vetélytársa 2004-ben a selejtezőben, idegenben hárommal kikapott, Győrött pedig csak kettővel nyert, vagyis kiesett. A 2005–2006-os évad csoportküzdelmeiben a dán Aalborg csarnokában kilenccel kikapott, itthon pedig csak kettővel győzött. A Szkopje előtt mindkét mecscsen fejet hajtott, a Volgográdot viszont kétszer legyőzte.

A jelenlegi BL-küzdelmekben a Podgorica ellen kétszer nyert, a trondheimi egygólos vereség után Győrött hattal diadalmaskodott. A Togliattitól Oroszországban kettővel kikapott, ám itthon kilenccel megverte. A negyeddöntőben a Trondheim ellen kétszer győzött.

A Győr eddigi 12 BL-párharcában háromszor fordult elő, hogy itthon több góllal nyert, mint amennyivel idegenben kikapott.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
32 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
33 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
34 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája