Sikeres szökések

R. B. B.R. B. B.
2007.04.11. 23:34
Címkék

Két ProTour-versenyt is rendeztek szerdán, a Gent–Wevelgemet (itt állt rajthoz Bodrogi László) és a Baszk körverseny harmadik etapját. A belga egynaposon a Kemmelberg első megmászása után hatalmas bukás történt. A francia Jimmy Casper a lejtmenetben kibillent egyensúlyából a macskaköveken, s az arcán csúszott végig az úton. Kórházba szállították – súlyos sérülésről szerencsére nem érkezett hír. A nagy bukás után több kisebb csoport is szökést kísérelt meg, és az őket üldöző élbolyban ott tekert Bodrogi László is, aki többször is élre állt, szökni is próbált, ám utolérték. A legelöl menőkhöz sajnos nem sikerült felzárkóznia, végül meglepetésre a jókor robbantó német Marcus Burghardt győzött, miközben mindenki a sprinter Óscar Freire Gómez sikerét várta. Igaz, a spanyol a harmadik helyével is átvette a vezetést a ProTour-sorozatban. Bodrogi László a befutóig tartotta magát az élmezőnyben, végül az 55. helyet szerezte meg. A Baszk körversenyen három nullára vezetnek a szökevények a mezőnnyel szemben, miután szerdán is célba ért egy boly, a győztes spanyol Angel Vicioso az összetettben is átvette a vezetést.

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
42 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
1 órája

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
1 órája

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
1 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája