José Murinho igazi géniusz (1.)

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
2007.04.11. 23:34
Címkék
Már megint a hajrában nyerte meg aktuális mérkőzését a Chelsea! Az angol gárda az utolsó percben lőtt Michael Essien-góllal 2–1-re győzött Valenciában, így összesítésben 3–2-vel jutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe. Az együttes immár sokadszor bizonyította, hogy a mérkőzés addig tart, amíg a bíró le nem fújja: a londoniak a 2006– 2007-es idényben 33. góljukat szerezték az utolsó tizenöt percben.

Félelmetesen jól fejezi be találkozóinak csaknem egyharmadát a 2005-ben és 2006-ban is Premier League-et nyerő Chelsea, amely a mérkőzések második felében mentálisan rendre ellenfelei fölé kerekedik. José Mourinho remek szakember, ezt eddig is tudtuk, de csak ebben az idényben derült ki róla, hogy a játékosok pszichés felkészítésében is mester. Mi mással lehetne magyarázni csapata remeklését a találkozók második félidejében, mint azzal, hogy a meccs előtti és a szünetben folytatott lélektani felkészítése milyen jó hatással van játékosaira. A Chelsea szenzációsan hajrázik ebben az évadban, ezt a statisztikák is fényesen bizonyítják. A négy különböző sorozatban az elsőségért versenyben lévő együttes a 2006–2007es idényben eddig 105 gólt szerzett (56 bajnoki, 14 Bajnokok Ligája-, 18 FA-kupa-, 14 Ligakupa-, továbbá 3 felkészülési, illetve angol Szuperkupamérkőzésen), és ennek csaknem egyharmadát, harminchármat a találkozók utolsó tizenöt percében. Akadtak a találatok között szerencsések, remekül kidolgozottak és véletlenszerűek is, de a lényeg az, hogy a csapat valahonnan mindig tudott erőt meríteni a győztes vagy adott esetben döntetlent érő gól megszerzéséhez. Az angol szakírók a sikerek ellenére sem kedvelik a gyakran arrogáns portugált, de maradéktalanul elismerik munkáját

Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
1 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
2 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
2 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
2 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
3 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
3 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
3 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik