Halmosi Péter gólt lőtt

V.T.N. V.T.N.V.T.N. V.T.N.
Vágólapra másolva!
2007.04.09. 23:46
Címkék

Megszerezte élete első angol bajnoki gólját Halmosi Péter, a másodosztályban vitézkedő Plymouth Argyle tizenkétszeres magyar válogatott középpályása. A DVSC-TEVA-tól kölcsönvett futballista Tímár Krisztiánnal együtt végigjátszotta a Leeds United ellen 2–1-re elveszített idegenbeli bajnokit, amelyen a csapat harmadik magyar játékosa, Buzsáky Ákos nem jutott szóhoz.

A Plymouth Halmosi Péter harminchatodik percben lőtt találatával szerezte meg a vezetést, a huszonhét esztendős középpályás örömébe azonban később üröm vegyült.

„Hogy milyen volt a gólom? Egyik csatárunk meghúzta a bal oldalt, majd jobb külsővel elém tálalt – elevenítette fel Halmosi Péter a 36. perc eseményeit. – Beálltam a védőm elé, így amikor a tizenhatoson belül átvettem a labdát, már előnyösebb helyzetben voltam, és a kapus támaszkodó lába mellett lőttem a kapuba. A vereség miatt csalódott vagyok, főleg az bánt, hogy a Leeds semmivel sem volt jobb nálunk, rúgott azonban két szabadrúgásgólt.”

Érdekesség, hogy Gera Zoltán ezúttal egy percet sem játszott a West Bromwich Albionban, a birminghami csapat sima vereséget szenvedett hazai pályán a Stoke Citytől, amelynek a kispadján ott ült Vass Ádám.

Közben egyre nehezebb helyzetbe kerül a Barnsley, amely 5–1-es vereséget szenvedett az Ipswichtől. Ferenczi István kezdő volt, Rajczi Péter a hetvenötödik percben állt be, de ezúttal ők sem tudtak segíteni a kieső helyre visszacsúszó gárdán.

Végül két kapusunkról: Király Gábor végigjátszotta a Crystal Palace–Preston (3–0) találkozót, Fülöp Márton viszont ezúttal sem védett, ám csapata, a Sunderland 2–1-re győzte le a Gyepes Gábor nélkül felálló Wolverhamptont. A Sunderland így már a második, egyenes feljutást érő helyről várhatja a folytatást.

Legfrissebb hírek

RB Leipzig: korábbi alapember távozik, egy fiatal visszatér, egyiptomi együttműködés

Német labdarúgás
10 perce

NB I: Jordanov csodagólja, Tóth Barna lelkiereje, Klausz „nagy mentése”

Labdarúgó NB I
12 perce

Harminckét évesen visszavonul az olimpiai bajnok brazil középpályás

Minden más foci
30 perce

A jótékonyság volt a lényeg, azért győzött a huszonnégy óráson

Csupasport
37 perce

Négy rájátszáshely maradt kiadó az NFL-ben

Amerikai sportok
56 perce

Magyar állampolgár lett a DVTK amerikai játékosa

Kosárlabda
1 órája

Két orosz síugrónak semleges státuszt adott a nemzetközi síszövetség

Téli sportok
1 órája

Humphries reméli, hogy nem ez volt Paul Lim utolsó meccse a vb-ken

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik