Nagy visszhangja volt Romániában a magyarok elleni székelyudvarhelyi sikernek, hiába, az olimpiai negyedik helyezett válogatottat mindig dicsőség legyőzni. Igaz, rontja az összképet, hogy több román lap meglehetősen hangulatkeltő cikket közölt a szerdai találkozóról, sérelmezve, hogy a székelyudvarhelyi magyarok – megjegyzendő: végig sportszerűen – a vendégválogatottnak szurkoltak. Így nem csoda, ha az internetes fórumokon már a magyarokkal való leszámolásról álmodoztak néhányan. Ezek után kicsit tartani lehetett a segesvári mérkőzés hangulatától, hiszen az erdélyi szász város lakosságának túlnyomó többsége román ajkú. Az emberek azonban szerencsére nem ültek fel az alantas szándéktól vezérelt provokációnak, pisszenés nélkül hallgatták végig a magyar Himnuszt, és Skaliczki László tanítványait megtapsolták a bemutatásnál. Aztán szurkoltak a román válogatottnak, ahogy az természetes.
Az első félidő derekára elcsendesedett a lelátó népe, hiszen három három után a remekül védekező magyar válogatott állva hagyta ellenfelét. Ilyés Ferenc és Laluska Balázs volt különösen elemében, de szép gólokat szerzett a jobbszélső Gulyás Péter is, aki posztjáról felkanyarodva átlövésből is eredményes volt. A románok szerdán remeklő kapusa, Rudi Stanescu az első játékrészben jobbára csak akkor találkozott a labdával, amikor kiszedte a hálóból, le is cserélte őt Lucian Rasnita. Szárnyalt a magyar csapat, Frey Tamás is elkapta a fonalat, ebben a periódusban szinte nem volt gyenge pontja a mieink játékának. A félidő hajrájában kicsit felzárkóztak a románok, de nem volt benne a meccsben a fordulat.
Főként azért, mert a második játékrész elején hiába jöttek fel pillanatok alatt egy gólra a románok, a magyar együttesnek volt tartása, s Ilyés vezérletével kikecmergett a gödörből, negyedórával a befejezés előtt ismét négy góllal vezetett (23–27). Nagyobb is lehetett volna a különbség, de a román kapitány bátran visszaküldte az első félidőben betliző Stanescut a kapuba, aki ekkor már szerdai formáját hozta. Mindazonáltal az ő és a remek formában játszó átlövők teljesítménye sem lett volna elég a román sikerhez.
Közbelépett azonban a két hargitai magyar játékvezető. Persze nem volt könnyű helyzetben Győri István és Zsombori László, hiszen Lucian Rasnita folyamatos nyomás alatt tartotta őket, minden apró vélt vagy valós szabálytalanságért látványosan reklamált. A kapitány a szövetség embere. A játékvezetők a szövetségtől függenek: a román szövetségtől. Valószínűleg ebből indultak ki a bírók, s bizony csúnyán „belenyúltak” a végjátékba. A fiatal magyar csapat pedig elvesztette önbizalmát, s végül ismét kikapott.