Micsoda jubileum (2.)

jugoszlávoktól kapott tizenkét gól mégis ön ellen fordította a szurkolókat. Nehéz korszak volt... Idősebbekből és túl fiatalokból kellett összeállítani a nemzeti csapatot. Csakis az eredmény számított, az, hogy kijussunk a világbajnokságra. Norvégia mögött csoportmásodikként a pótselejtezőig jutottunk el, megelőztük Svájcot, Finnországot, Máltát és Azerbajdzsánt. Aztán jöttek a jugoszlávok, de azt a meccset inkább hagyjuk... Emlékszik a századik vagy a kétszázadik bajnokijára? Az elsőre emlékszem, akkor az Egerrel 2–1-re vertük meg a Haladást. De sohasem tartottam fontosnak a számokat. A kétszázadik meccsnél számomra fontosabb egy szimpla bajnoki, amikor a Váccal idegenben győztük le az akkoriban jó Honvédot, vagy amikor a Ferencvárossal Újpesten nyertünk 2–0-ra. Mit csinál, amikor nem a labdarúgással foglalkozik? Olyan nincs: ha nem mi játszunk, akkor más csapatok meccseit nézem. Ha időnként kimarad néhány nap, már bűntudatom van. Gyakran előfordul, hogy éppen úton vagyok valahová, és látom, hogy valamelyik kis faluban meccs van, akkor megállok és megnézem. De ha már az igazi hobbimra is kíváncsi: a sportszerű vadászatot a mai napig űzöm, emellett igazolt sportlövő vagyok. Szeretem a lovakat és a kutyákat, ezekkel szívesen foglalkozom. Azért szombaton, ugye, kicsivel hevesebben ver majd a szíve a diósgyőri kispadon? A jubileumokkal vigyázni kell! Ilyenkor mindenki sikert vár, ám ez a játékosokra pluszterhet rak. Azt mondom majd az öltözőben: nehogy értem, hanem önmagukért, a családjukért, a szurkolókért hajtsanak. Aztán ebből majd csak kijön valami!