Közel a továbbjutás

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
2007.04.06. 23:32
Címkék
Mindkét egyest megnyerték a magyarok a Norvégia elleni Davis-kupa-találkozó első napján, így hatalmas lépést tettek a továbbjutás felé.

Bár a magyar csapat volt a Norvégia elleni Davis-kupapárharc esélyese, Baranyi Szabolcs szövetségi kapitány óva intett a túlzott optimizmustól az oslói meccs előtt. A házigazdák nem képviselnek ugyan félelmetes játékerőt, de Stian Boretti személyében van azért egy jó teniszezőjük – vele a mieink második játékosának, Kiss Sebőnek kellett felvennie a versenyt pénteken.

Előbb azonban Bardóczky Kornél lépett pályára a gyengébbik norvég, a Davis-kupában most bemutatkozó Fredrik Sletting-Johnsen ellen. A legjobb magyar férfi játékosnak az első szettben még meggyűlt a baja húszesztendős ellenfelével, ám a második szettet már rövidítésben hozta. A harmadik felvonást sima 6:2-vel hamar berántotta, és nagy csatában az övé lett a negyedik is.

„Rosszul kezdtem, nem is feküdt nekem a norvég srác stílusa, hiszen kizárólag a bivalyerős szerváira épített, és igyekezett minden labdamenetet elsőre befejezni. A második szett rövidítésében aztán már kamatoztatni tudtam a rutinomat, és ez meg is ingatta ellenfelemet” – árulta el Bardóczky.

Jöhetett Kiss Sebő Boretti ellen. A fiatal magyar teniszező szerzett már néhány kellemes meglepetést a Davis-kupában, tavaly például a bolgárok és a grúzok legjobbját is megverte. A remek sorozat pedig most folytatódott. „Sebő remekül kezdett, két szetten keresztül szinte hibátlanul teniszezett, ám a folyamatos koncentrálás sokat kivett belőle” – mondta el Baranyi Szabolcs szövetségi kapitány. Valóban, 7:6, 6:2 után Kiss nagyon visszaesett, és mire felocsúdott, Boretti már egyenlített is. A döntő szettben azonban a magyar fiú tudott újítani, hiszen hamar értékesített két bréklabdát, és magabiztosan be is fejezte a meccset. „Le a kalappal előtte, remekül feltüzelte magát a döntő szettre épp akkor, amikor ellenfele már azt hitte, sikerült végképp megtörnie. Sebő bátran játszott a végén, újra remek megoldásai voltak, minden dicséretet megérdemel, már csak azért is, mert először nyert ötszettes mérkőzést a Davis-kupában” – dicsérte tanítványát Baranyi Szabolcs, de azt is hozzátette, nem szabad elbíznunk magunkat az első nap remeklése után.

A továbbjutáshoz szükséges harmadik győzelmet már szombaton megszerezheti a Kisgyörgy Gergely, Bardóczky kettős Boretti és SlettingJohnsen ellen. Mivel az euroafrikai zóna II. csoportjában a mieinkkel szomszédos ágon Monaco 2–0-ra vezet Algéria ellen, ha ezután minden a papírforma szerint alakul, júliusban a hercegség legjobbjait fogadhatjuk majd.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: a Fehérvár az osztrák hokiligában, három magyar az ökölvívó Eb-n

Minden más foci
2 órája

Tokmac Nguen: Hiányzik a Fradi; Csinger Márk legyen Willi Orbán párja

E-újság
3 órája

Egy tegnapi kadétiskola visszaköszön – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
3 órája

A semmi… – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Brisbane 2032: az MMA rács és vér nélkül szeretne programba kerülni

Egyéb egyéni
4 órája

Liga 2: Kocsis Bence gólja és gólpassza is kellett a Marosvásárhely fordításához

Minden más foci
4 órája

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
4 órája

A tartományi választások után új helyzet állt elő Berlin olimpiai pályázatában

Egyéb egyéni
4 órája