Besenyei a levegő ura

Harmincnyolc fok árnyékban, a repülőgépben, a motor mögött ülve meg ötven és hatvan között – a hőség szinte elviselhetetlen Abu Dzabiban. A sivatagból alig néhány év alatt kinövő világvárosban forró a levegő, szinte égeti az ember torkát, amikor belélegzi, és a Red Bull Air Race világsorozat résztvevői csak fokozzák a hőérzetet, izzó hangulatot teremtve.

Az új lebonyolítási rend (ettől az évtől kezdve kieséses rendszerben zajlik a küzdelem) hallatán néhányan fanyalogtak, utóbb azonban mindenki egyetértett azzal, hogy a páros verseny hihetetlenül izgalmassá tette a viadalt. Tavaly még két futam alapján dőlt el (a jobbik idő számított), ki nyeri meg az adott versenyt, most a legjobb – vagyis Besenyei Péter – négyszer teljesítette a hullámzó vízfelület fölött kijelölt pályát. Az idén először úgynevezett sikánon is átrepültek a pilóták – ez ugyanolyan, mint amilyet a Formula–1-ből ismerünk, vagyis egyik kanyarból a másikba esnek be a versenyzők. Na igen, de a levegőben, 400 kilométer/óra körüli tempónál ez kicsit bonyolultabbnak tűnik, mint az aszfalton.

Szóval kieséses rendszer.

Besenyei Péter a selejtezőben a második leggyorsabb volt Mike Mangold mögött, de nem ez a lényeg, hanem hogy továbbjutott a legjobb nyolc közé. Nem volt szabad hibázni, hiszen elég lett volna egy apró figyelmetlenség, ami könnyen előfordul hatvanfokos hőségben. Mint ahogy másokkal elő is fordult. De nem Besenyeivel. Ő végig elképesztően koncentrált, és magabiztos volt. Igaz, ügyelt is magára: körülbelül tíz liter vizet ivott, nehogy a pokoli hőségben kiszáradjon.

A negyeddöntőben a spanyol Alejandro Maclean volt az ellenfele – több mint három másodperccel előzte meg. Az elődöntőben következett talán a legnagyobb falat, Paul Bonhomme, akinek az idegei a magyaréihoz hasonlóan műrepülőversenyeken edződtek. Mindenki tudta, tulajdonképpen ez a döntő. Aki megnyeri, valószínűleg mindent visz. Több mint egy másodperc volt köztük a különbség – a magyar javára.

A hangulat fokozódott, háromszázezer ember a parton – a két pilóta a reptéren. Alapjáraton nyugodt férfiak, mégis mintha most kicsit feszültebbek lennének a szokásosnál. A toronyból a versenyigazgató kiadja az utasítást: indítsák a motorokat. Először az egész nap remeklő Mike Mangold repül rá a felfújható kapukból kialakított pályára. Félelmetesen gyors, úgy tűnik, milliméterekre repül el a kapuk mellett, márpedig ez veszélyes játék – mert ha egyetlen kapu (hivatalos nevén pilon) is elszakad, vége mindennek. Minden kapu megmenekül, Mangold azonban nem – attól, hogy Besenyei legyőzze őt.

Már a pálya felénél ő a gyorsabb, a végére pedig még tovább növeli az előnyét: 1.03 másodpercre. Apró szépséghiba, hogy a harmadik helyért folyó küzdelemben Paul Bonhomme jobb időt ér el nála, de hát erre mondják, a megfelelő időben kell gyorsnak lenni.

A díjkiosztó remek hangulatban zajlik: körülbelül négy tucat magyar drukker a pódium előtt (a legtöbb itt élő honfitársunk eljött szurkolni) extázisban skandálja Besenyei nevét, aki a könynyeivel küszködik, hajlong, integet, csak hogy ne kelljen elérzékenyülnie.

Övé a fődíj, a győztesnek járó hat pont és a boldog tudat: a következő versenyig biztosan ő a tabella éllovasa. Ez feloldja a stresszt, feledteti a forróságot és a rettenetes fáradtságot. Mindennél édesebb a győzelem íze.