Edzés Alan Shearerrel

SZ. E. M.SZ. E. M.
2007.04.04. 23:29
Címkék

Alan Shearer, a Newcastle történetének legeredményesebb gólszerzője, 2006-ban fejezte be profi pályafutását. A kilencvenes évek egyik legnagyszerűbb angol támadója azóta sem tétlenkedik, amellett, hogy BBC egyik sportműsorának a szakkommentátora, saját kocsmát működtet korábbi csapata, a Newcastle stadionjában. A kiváló csatár többször is azt nyilatkozta, nagy álma válna valóra, ha leülhetne valamelyik európai csapat kispadjára, és erre talán már nem is kell olyan sokat várnia, mivel jelenleg az UEFA pro licences tanfolyamát végzi. A képzés egyik első gyakorlati feladata az volt, hogy edzést tartson a skót Hibernian U19es csapatának, amelyben a tizenhét éves Gróf Dávid szerepel, Sowunmi Thomas pedig a felnőtteknél játszik. A magyar kapus elragadtatva beszélt a legendás angol játékosról. „Alan Shearer egy edzést tartott nekünk, egy másik edzővel közösen – újságolta Gróf Dávid. – Sajnos nem állt be játszani, de nagyon lelkes volt, és minden gyakorlatot külön bemutatott. A tréning után váltottam vele néhány szót, és azt mondta, kellemes emlékei között tartja számon azt az ezerkilencszázkilencvenkilences meccset, amelyen Budapesten gólt lőtt a magyar válogatottnak. Egyébként nagyon közvetlen volt a pályán és a pályán kívül is, pedig Angliában élő legendaként kezelik, úgyhogy lenne mire felvágnia.”

Legfrissebb hírek

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
26 perce

Megújult a Hunbasket applikáció – idén is érdemes tippelni!

Kosárlabda
32 perce

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
37 perce

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
52 perce

WNBA: Juhász Dorka csapata fölényes győzelemmel, az első helyen zárta az alapszakaszt

Amerikai sportok
1 órája

A Bijan Robinson vezette Atlanta még mélyebb gödörbe lökte a Packerst – videó

Amerikai sportok
1 órája

Nagy Péter: A négy közé jutásért is óriási csata lesz

Röplabda
2 órája

William Gallas: Zinédine Zidane varázsló!

Francia labdarúgás
3 órája