Csúcsközelben az angolok

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.04.04. 23:29
Címkék
Ma este rendezik az UEFA-kupa negyeddöntőjének első mérkőzéseit. A még versenyben lévő nyolc csapat között három spanyol együttes található. A játéknap nagy rangadója a Sevilla– Tottenham összecsapás lesz.

Az UEFA-kupa csütörtök esti negyeddöntőjében több érdekes mérkőzést rendeznek, de mind közül a legizgalmasabbnak a címvédő Sevilla meccse ígérkezik, a spanyol gárda az angol Tottenham Hotspurrel csap össze. A Tottenham, amely korábban két alkalommal is elhódította az UEFA-kupát (előbb 1972-ben, majd 1984-ben), az idei sorozatban is remekül szerepel, eddig mind a nyolc nemzetközi kupameccsét megnyerte! Ez egyébként azt is jelenti, hogy az angoloknak már csak egy sikerre van szükségük ahhoz, hogy beállítsák a megszakítás nélkül elért győzelmi rekordot, amelyet a német Mönchengladbach és az olasz Parma állított fel még 1975ben, illetőleg 1999-ben.

Más kérdés, hogy a Sevilla pillanatnyilag az egyik legjobb formában lévő spanyol gárda, igaz, a nyolcaddöntőben a szerencsének is köszönhette, hogy továbbjutott az ukrán Sahtar Doneck ellen. Juande Ramos vezetőedző csapata a Primera Divisiónban jelenleg a második helyen áll, és az andalúziaiak egyértelmű célja, hogy a remek bajnoki szereplésen kívül megvédjék címüket a nemzetközi porondon. A szakvezető ennek érdekében a legutóbbi bajnoki fordulóban több kulcsemberét is pihentette az Osasuna (szintén UEFAkupa-szereplő) ellen, és ez az eredményen (0–0) is meglátszott. A Tottenham holland menedzsere, Martin Jol a Marca című spanyol lapnak azt nyilatkozta, hogy a Sevilla jelenleg az egyik legjobb csapat Európában. Ugyanakkor a Tottenham angol válogatott középpályása, Jermaine Jenas nem volt ennyire udvarias. Ő úgy fogalmazott, hogy bár a címvédővel meccselnek, legyőzik a Sevillát.

„Ez nagy mérkőzés lesz – így Jermaine Jenas. – Tudtuk, hogyha meg akarjuk valósítani álmainkat, előbb vagy utóbb öszsze kell csapnunk a Sevillával. Nincs szükségünk extra motivációra egy ilyen párharc előtt, mert tudjuk, mit akarunk elérni. Az UEFA-kupa-győzelem a célunk. Ez a mi motivációnk.”

Természetesen megszólalt a Sevilla vezetőedzője, Juande Ramos is, aki – ahogy az már ilyenkor szokás – dicsérte az ellenfelet, ám előtte kicsit panaszkodott: „Nem volt szerencsénk a sorsolással, mert az első meccsünket megint itthon kell játszanunk. A Tottenham nagyszerű csapat, de ez érvényes szinte az összes angol együttesre, hiszen mindegyik nagyon kemény ellenfél. Csakhogy mi senkitől sem félünk. A lehető legjobb eredményt akarjuk elérni az első mérkőzésen. Ennek megfelelően harcolunk majd.” Az angolok egyébként most is bíznak a gólfelelős Dimitar Berbatovban, aki a legveszélyesebb lehet a hazaiak kapujára.

Legfrissebb hírek

Vb-selejtező: Örményország–Írország

Foci vb 2026
5 perce

Újabb kaotikus szakasz, Egan Bernal négy év után nyert háromhetesen

Kerékpár
14 perce

Megállapodtak az évek óta húzódó ügyben, komoly összeget kapnak Hosszú Katinkáék

Úszás
21 perce

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
24 perce

A telt házas Puskás Arénában fogadjuk a portugálokat a vb-selejtező második fordulójában – élő felvezetés

Magyar válogatott
55 perce

Tóth Balázs véd a portugálok ellen – NS-infó

Magyar válogatott
59 perce

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
1 órája

Nyakunkon az Erste Liga, összegyűltek a csapatok képviselői

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik