Varga Dániel: Borzalmasan unom már, hogy mindig második vagyok

„Nem éreztem szükségét, hogy gratuláljak az ezüsthöz (a játékosoknak)” – mondta Kemény Dénes, aki úgy indokolta: ezt pénteken megtehette volna, hiszen a döntőbe jutással a második hely már biztossá vált. A cél azonban természetesen az aranyérem volt most is.

„Most csak annyit mondtam, hogy nagyon sajnálom, mert hatalmas örömtől és egy nagyszerű sporteredménytől fosztottuk meg saját magunk” – tette hozzá a szakember.

A kétszeres olimpiai, világ- és kétszeres Európa-bajnok szövetségi kapitány kifejtette: a befejezésekkel, azaz a lövésekkel volt probléma, és ez az egész világbajnokságon végigkísérte az együttest.

„Igazából nem érzékelem, hogy mi az oka” – fogalmazott.

Érdekes adalék a fentiekhez, hogy a magyar válogatott volt így is a legproduktívabb csapata a férfitornának: Kemény Dénes játékosai 84 gólt szereztek.

Elkeresedetten, tehetetlenül – megkockáztatjuk: fojtott dühvel – nyilatkoztak a meccs után a játékosok is a Kemény legények naplója című filmsorozatban is, amelyet nap mint nap láthattak a Nemzeti Sport Online-on.

Biros Péter azt mondta, „legalább háromszor buktuk el a meccset”, majd sírással küszködve tette hozzá: a horvát válogatott nem jobb a magyarnál, de a csapat rengeteg helyzetet kihagyott, a délszlávok pedig „abból a kevésből belőttek annyit, amennyivel meg tudtak bennünket verni”.

„Gyakorlatilag egyfolytában olyan meccseket játszunk, amelyeket elrontunk” – folytatta a góllövőlistán 14 találattal az ötödik helyen záró Biros.

„Nem vernek meg bennünket, hanem mi rontjuk el. Csúnya szó nem akarok használni, hogyan érezzük magunkat” – mondta végül.

„Tényleg nem közhelynek szánom, hanem szívből mondom: borzalmasan unom, hogy mindig második vagyok” – fakadt ki Varga Dániel, aki immár nemcsak a Vasasnál, hanem a nemzeti csapatnál sem tud megbékélni az ezüstéremmel.

„Ne játsszak jól, csak nyerjünk, tényleg… Elviselhetetlen, amikor az ember még egyetlen komoly világversenyt sem nyert, és előbb-utóbb már úgy érzi, hogy miatta nem nyer a csapat. Az a társaság, amelyben még nem voltam benne, az nyert…”

Végezetül Kemény Dénes még egy mentális tényezőre is rávilágított, amely szerinte elvezethetett a vereséghez.

„Kicsit túlzottan tiszteltük és magunkra húztuk őket lelkileg. Nem annyira jók ők, nem kellett volna… Szóval, ők (a játékosok) talán nem is érezték, de úgy álltunk hozzá, hogy ez egy fantasztikusan nagy csapat, szerintem viszont ez pontosan az a csapat, amelyik Pesten volt, amelyiket megvertük Kolozsvárott.”