Hidvégi György jó úton

B. R.B. R.
2007.04.01. 00:45
Címkék

Hidvégi György (13–1–1, 9 K. O.–T. K. O.) jövő ilyenkor már két szervezet cirkálósúlyú világbajnoka is lehet. A Polish Boxing Promotion magyar öklözője az angliai Crawleyban a belga Ismail Abdoul ellen pályafutása során először tizenkét menetet töltött a ringben, egyhangú pontozással harmadszor megvédve a Boksz-világalapítvány (WBF) bajnoki címét. Hidvégi a Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) interkontinentális bajnoka is lett, ami előrevetíti az újabb öv megszerzésének lehetőségét is, amire kilenc-tíz hónap múlva kerülhet sor. „Volt, aki féltette őt a belgától. Gyuri azonban taktikusan bokszolt, és megtörte a folyamatosan támadó ellenfelet. Megelőző balegyeneseivel és ötös-hatos kombinációival bizonyította egyértelmű fölényét, amely a pontarányon is meglátszott” – értékelt Veres László menedzser-edző, aki elmondta, hogy a profik között bemutatkozó kisváltósúlyú Dudás Tibor élvezetes mérkőzésen győzött a brit Chris Long ellen azután, hogy az összecsapásra tartó mentőautó dugóba kerülése miatt öt órát várt beöltözve.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
5 perce

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
11 perce

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
15 perce

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
18 perce

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
35 perce

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
36 perce

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
54 perce

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
1 órája