Tízen nyertek hét ellen

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2007.03.30. 01:48
Címkék
Élvezetes mérkőzésen a tíz embert bevető soproniak a végén biztosan nyertek a végig becsülettel harcoló házigazdákkal szemben.

Talán a csütörtöki munkanap volt az oka, hogy körülbelül fele annyian jöttek ki a csarnokba, mint vasárnap a másik euroligás együttes, a Pécs ellenire. Akik azonban a kosárlabdát választották, ezen a napon sem választottak rosszul. Ahogy ettől a két csapattól elvárható, pergő iramban kezdődött, és úgy is folytatódott a pontgazdag találkozó. Mind a két együttesből hiányzott egyegy alapember. A hazaiaknál a csapatkapitány Fodor Csillát a beszakadt lovaglóizma, a vendégeknél Olekszandra Gorbunovát talpának sérült ínhüvelye tartotta távol a találkozótól.

Eleinte fej fej mellett haladtak a felek, az egyre ígéretesebben játszó Kovács Krisztina dupláját és bónuszbüntetőjét követően adódott először egykosárnyi, Hollie Tyler kosarát követően egytriplányi diósgyőri előny. Hogy aztán pillanatok alatt tízpontos vendégvezetés következzék be a magát mára pontosan belövő Horváth Zsuzsanna, a villámléptű Eördögh Edit, valamint a sziklaszilárd Ivana Matovics révén. Miután Tereza Brantlová is felvette a kesztyűt a „triplagyártásban”, Keller Annamária pedig harcosan tört a palánk felé, ennek nyomán három pontra zárkózott fel a miskolci csapat. Ebben az is közrejátszott, hogy Németh Bernadett és Albena Branzova neve mellett a 15. percben már négy-négy személyi hiba állt. A félidő végére ismét jött egy hármas Horváth Zsuzsannától, és a „közte tíz”, ám az elveszett labdát nem ismerő Diósgyőr nem engedte el riválisát.

A második félidőben is folytatódott a húzd meg, ereszd meg játék. Egészen a negyedik negyed közepéig, amikor a méltatlanul sokat pihentetett Károlyi Andrea egymás után beszórt három hármast, és ezzel el is dőlt a találkozó, amelynek alakulására leginkább a két cseresor által szerzett pontok adnak magyarázatot.

Sopron: 40, Miskolc: 2.

A hazaiak padról érkező két pontját Havasi Virág akkor dobta, amikor a játékvezetők a 39. percben kiállították a Kóthay László bírót a jegyzőkönyv tanúsága szerint leköpő Matovicsot. Gyanítható, az ügynek lesz még folytatása, amellyel kapcsolatban Török Zoltán, a soproniak ügyvezetője úgy nyilatkozott: „Ha ez került be a jegyzőkönyvbe, akkor mindenképpen kérni fogjuk, hogy mihamarabb vizsgálják ki Kóthay bíró működését.” ½

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: MTK–Paks és Bournemouth–Manchester United

Minden más foci
4 órája

Férfi kosárlabda Euroliga: őrzi második helyét az Olympiakosz; a Hapoel Tel-Aviv is menetel

Kosárlabda
5 órája

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
5 órája

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
5 órája

Szoboszlai Dominik előtt Steven Gerrard is kalapot emel; Molnár Attila: A legmagasabbra tettük a lécet, aranyérmet szeretnék!

E-újság
5 órája

Megdicsőülve – Thury Gábor jegyzete

Angol labdarúgás
5 órája

Végállomás – Csinta Samu publicisztikája

Bajnokok Ligája
5 órája

Nyolc meccsnyilat élt túl Littler Dublinban, újabb PL-fordulót nyert meg

Egyéb egyéni
5 órája
Ezek is érdekelhetik