Ez a rettenetes potyák meccse volt

2007.03.30. 01:48
Címkék

Eddig sem volt híján érdekes és meglepő eredményeknek a selejtezősorozat C jelű, „magyar” csoportja, szerda este pedig úgy tűnt, hogy még az is összekuszálódik, ami eddig egyértelmű volt. Hogy végül nem így lett, arról Angelosz Baszinasz és Hamit Altintop tehet.

Az előbbi, a görögök Európa-bajnok középpályása csapata hosszas nyűglődése után a második félidőben győztes gólt lőtt Málta ellen (tegyük hozzá, mi, magyarok egyáltalán nem bántuk volna a máltai pontszerzést…), utóbbi pedig kétszer köszönt be az első félidőben két találattal megugró norvégoknak (2–2).

Nem is akármilyen két gól volt ez, hiszen a német Schalkéban légióskodó Hamit Altintop mindkétszer szabadrúgásból volt eredményes. A norvég válogatott kapusa, Thomas Myhre nyakig benne volt mindkettőben, hiszen az első szabadrúgásnál a feje fölé emelt kezeiről süvített a hálóba a labda, a második pedig a hasa alatt és a lába között kúszott a gólvonalon túlra… Így aztán a török válogatott egyáltalán nem panaszkodhat riválisai kapusaira, mert szombaton a görög Antoniosz Nikopolidisz is sokat tett a török győzelemért, négyet nyelt be Athénban.

„Ez életem legszomorúbb napja – mondta a megtört norvég kapus, Thomas Myhre. – Ezekkel a hibákkal csapattársaimat, edzőmet, saját magamat és az egész nemzetet lejárattam.”

Megnézve a mérkőzésről készült összefoglalókat mi sem mondhatunk mást: a rettenetes potya gólok meccse volt a török–norvég…

Legfrissebb hírek

Littler történelmi rekordokat állít fel a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
2 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!; Idén is meglepetés a hungaroringi időmérőn: Norrisé a rajtelsőség

E-újság
3 órája

Aranyláz a Mecsekalján – Pucz Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
3 órája

Fő a jókedv! – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
3 órája

Vasárnapi sportműsor: Paks–FTC, DVSC–PAFC, Vasas–ETO FC, vízilabda-vk-döntő a görögök ellen

Minden más foci
3 órája

Jacobacci: Együtt tudunk élni ezzel az eredménnyel, a játékkal pedig kifejezetten elégedettek lehetünk

Labdarúgó NB I
3 órája

A PSG után a Real Madrid is megegyezett Yan Diomandéval, már csak a Leipziggel kell dűlőre jutni – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
4 órája

Pontmentéssel tért vissza a Honvéd – Baki a 88. percben egyenlített

Labdarúgó NB I
5 órája