Fegyelmezett védők

SZIRMAI GYÖRGYSZIRMAI GYÖRGY
2007.03.27. 15:46
Címkék

A negyeddönő viszavágóján győzött (28–24), de összesítésben két góllal alulmaradt és kiesett a spanyol Elda Prestigióval vívott párharcban a Dunaferr NK. A dunaújvárosiak a vasárnapi csatában – szokásuktól eltérően – nem tudtak rögtön az elején fölénybe kerülni, s az első félidőben az átlövések is gyakran célt tévesztettek. Talán emiatt történt, hogy a szélsők a remekül küzdő, de goromba présbe szorított beállóst, Borbás Ritát próbálták játékba hozni. A felállt védelemmel szemben mindkét együttes támadójátéka akadozott, a visszarendeződést fegyelmezetten hajtották végre az ellenfelek, így lerohanásokra sem volt lehetőség. Kevés gól született, s a hazaiak teljesítménye csak negyven perc után javult számottevően. Pigniczki Krisztina igazi vezéregyéniség volt felállt védelem ellen, és indításból is ontotta a gólokat. A csereként beálló kapus, Paula Ungureanu néhány szép védéssel járult hozzá a csapat sikeréhez. Percek alatt nyolc gólra nőtt a hazaiak előnye, s ezzel továbbjutásra álltak. A spanyolok azonban nem törtek meg, a Dunaferr hibáit kihasználva valamelyest javuló kapusteljesítménnyel visszakapaszkodtak. Az újvárosiak nem találtak hatásos ellenszert az ellenfél Ferling Bernadettet semlegesítő emberfogására. Bosszantó az újvárosiak búcsúja, mert a Dunaferrt nem jobb csapat búcsúztatta, ráadásul a magyar együttes idehaza az első félidőben valós tudása alatt teljesített.

Legfrissebb hírek

Kerethirdetés előtt – kik indulnak harcba az A-ligáért?

Magyar válogatott
22 perce

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
7 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
7 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
7 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
7 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
7 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
7 órája