Póta-parádé és érem

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2007.03.26. 23:03
Címkék
Már biztosan érmes a magyar női asztalitenisz-válogatott a belgrádi Eb csapatversenyében, Póta Georgina az egyéni címvédőt is legyőzte.

Liu Jia láthatóan igencsak ag gódott. A belgrádi Európa-bajnokság osztrák–svéd nyolcaddöntőjében ugyanis jó ideig úgy tűnt, az európai ranglista vezetője szégyenszemre csak a 9–16. helyért küzdhet majd övéivel, de aztán társa, Li Qiangbing meccslabdáról fordított, így Ausztria mégis beverekedte magát a nyolc közé.

Ez számunkra azért érdekes, mert az osztrákok negyeddöntőbeli ellenfele, a magyar csapat ekkorra már túl volt az ebéden, sőt a délutáni sziesztában is jócskán benne járt. Tehette: délelőtt simának látszó mecscsen verte meg a románokat. A mieinket a kezdés félórás csúszása sem zavarta meg (a hivatalos verzió szerint a játékvezetőket szállító busz a nyilván szörnyű vasárnap reggeli belgrádi csúcsforgalomban akadt el, valójában egyszerűen későn vette fel a bírókat).

Ám a találkozó a 3:0-s győzelem ellenére minden volt, csak sima nem. Póta Georgina rögtön nehéz ellenfélre akadt az ifjúsági Európa-bajnok Daniela Dodean személyében, de a döntő játszmában, harmadik meccslabáját beütve sikerült megadnia az alaphangot. Tóth Krisztinának is meggyűlt a baja az ifjúsági korú (de abból a mezőnyből magasan kiemelkedő) Elisabeta Samarával, az ötödik szettben kissé túlzottan meg is nyugodott négypontos vezetésnél, de 8:10-es hátrány után rutinja kihúzta a csávából. Végül Lovas Petra magabiztos játékkal tette fel az i-re a pontot. Az osztrákok elleni negyeddöntő bővelkedett izgalmakban. Indulásnak drámai, szenzációs siker: Póta legyőzte az egyéni címvédő Liu Jiát. A Statisztika okosan pingpongozó klasszisa már 2:1-re vezetett, amikor ellenfele elszégyellte magát, és remekül kezdett játszani. A negyedik szettben esélyt sem hagyott a magyar lánynak, és az ötödikben is úgy tűnt 10:7-nél, hogy elmegy a hajó. Póta azonban bátran, nagyot küzdve összesen hét mérkőzéslabdát hárított, a maga negyedik lehetőségét pedig már kihasználta. „Azt hiszem, Liu Jia izgult jobban a végén, én csak igyekeztem mindent beütni” – értékelt utóbb.

Sajnos Tóth Krisztinának nem ment ilyen jól: szettet sem tudott nyerni az osztrákok ellen. Mivel azonban Lovas megingás nélkül hozta a Veronika Heine elleni találkozót, a döntés Póta és Li Qiangbing összecsapására maradt. A magyar lány itt szerencsére már megkímélt minket az izgalmaktól, így kedden a mi nyakunkba akasztanak majd érmet.

Hétfőn, a négy között a németek várnak a mieinkre. Újabb roppant erős ellenfél, de ha Lovas és Póta tartja formáját, és Tóth is belelendül, nem vagyunk esélytelenek. A mérkőzést az Eurosport 13 órától élőben közvetíti.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: Magyarország–Ausztrália férfi pólómeccs a vizes vb-n

Minden más foci
10 perce

A görögök legyőzésével közel kerültünk a csoportelsőséghez; Guzi Blanka: Remek érzés megélni a fejlődést

E-újság
15 perce

A piac varázslói – Moncz Attila publicisztikája

Angol labdarúgás
30 perce

Bravúrral van remény – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
30 perce

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
51 perce

A spanyolok legyőzték az olaszokat, akik így is továbbjutottak a csoportból a női Eb-n

Minden más foci
57 perce

Kosár: győzelemmel kezdett a B-divíziós Eb-n az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
2 órája

A Liverpool visszavonultatja Diogo Jota mezszámát – hivatalos

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik