Málta mögött kullogunk

2007.03.25. 00:08
Címkék

Következő Európa-bajnoki selejtezős ellenfelünk és a jelenkori magyar labdarúgás legfőbb csúfűzője találkozott egymással Kisinyovban: a szerdán a Szusza Ferenc Stadionba látogató Moldova és a tavaly ősszel a magyar válogatottra 2–1-es vereséget mérő Málta együttese. Habár a szombati meccs a továbbjutás szempontjából nem sokat nyomott a latban – a páros az összecsapást megelőzően a csoport utolsó két helyét foglalta el –, magyar szempontból mégis különös figyelmet érdemelt, hiszen azt már a meccs előtt tudtuk, hogy az egyik résztvevő (legalábbis négy napig) mindenképpen Magyarország elé kerül a tabellán. A kérdés csak az volt: a máltaiakkal szemben kerülünk-e hátrányba vagy Moldova előz esetleges győzelmével?

A mérkőzésen a vendégek szereztek vezetést, a moldovaiak azonban egyenlítettek – az 1–1-es döntetlen pedig azt jelenti, hogy közvetetten újból Máltától kaptunk egy pofont azzal, hogy nemzeti együttesünk a táblázaton a szigetországi csapat mögé került.

A lecke adott: szerdán mindenképpen le kell győzni Moldovát!

Legfrissebb hírek

Littler fantasztikus játékkal ejtette ki Rockot a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
3 órája

Caligula lova – S. Tóth János publicisztikája

Foci vb 2026
4 órája

Dárdai Pál az első négybe várja az Újpestet; Golomán György nem rossz szájízzel jött el a spanyol bajnokságból

E-újság
4 órája

Sziasztok! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Pénteki sportműsor: Nyíregyháza–Újpest meccsel rajt az NB I-ben

Minden más foci
4 órája

Gert Remmel: Ez a teljesítmény messze nem volt tökéletes, nehéz meccs vár ránk idegenben

Európa-konferencialiga
4 órája

Borbély Balázs: Összességében teljesen rendben volt ez a meccs

Európa-liga
5 órája

Kovácsik Ádám: El kell menni Görögországba, és nyerni kell

Európa-konferencialiga
5 órája