Elkezdődik a show

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
2007.03.25. 00:08
Címkék
Elérkezett a pillanat, amelyre a fél világ felkapja a fejét: vasárnap kiosztják az első érmeket az úszók között is a 12. FINA-világbajnokságon Melbourne-ben.

Rod Laver Arena, szombat. Elké pesztő őrület. A versenyzők edzenek, a szervezők eszeveszetten rohangálnak, az önkéntesek utolsó eligazítása zajlik, lázban ég mindenki. Vasárnap végre elkezdődnek az úszóversenyek! Csakúgy, mint Fukuokában (2001), Barcelonában (2003) és Montrealban (2005), ideiglenes medencében tempóznak majd a versenyzők. A helyiek a januári Australian Open tenisz Grand Slam-viadalt követően fogtak hatalmas munkába – négy hét alatt történt a varázslat. Felhasználtak többek között 800 tonna acélt, 40 ezer anyacsavart és 39 ezer szegecset, ezek voltak a fő alkatrészek. A fő medencét aztán – most kapaszkodjanak meg! – 3 millió 750 ezer liter vízzel kellett feltölteni. Hogy az egyhetes küzdelmek után ne vesszen kárba – hiszen a medencét lebontják –, a város vezetői úgy döntöttek, hogy a vizet egyrészt a híres botanikus kert fáinak öntözésére, másrészt a közlekedés terelése miatt az utcákon elhelyezett műanyag kordonok utántöltésére használják fel. Harminc órát kaptak erre…

No de hol van még ez, hiszen előttünk nyolc csodálatos nap. Elég csak abból kiindulni, hogy minden döntőn telt ház lesz, azaz 13 ezer szurkoló őrjöng majd a lelátókon. Nem csoda, hiszen Ausztráliában nemzeti sportnak számít az úszás, rajonganak a sztárokért, főleg az övéikért. Vannak néhányan.

Rögvest az első napon hat honfitársunk vív ádáz harcot az ellenfelekkel és az idővel. Közülük csupán Bodor Richárd indul fő számában, 100 mellen. Az elődöntőbe kerülése valószínű, a döntő azonban igazi bravúr lenne a pécsi versenyzőtől (figyeljük a 100-on bemelegítő Gyurta Dánielt is!) Verrasztó Dávid 400 gyorson az egyéni csúcsa ellen veszi fel a versenyt, míg Boulsevicz Bea 100 pillangón hangolódik a hosszabbik távra – ki tudja, az elődöntőben is rajtkőre szólíthatják. A női 200 vegyesben vagyunk még érdekelve Hosszú Katinka és Verrasztó Evelyn révén – drukkoljunk nekik is!

S hogy mit kínál az első nap étlapja a döntőkben? Főfogásnak a francia Laure Manaudou-t ajánljuk, a világcsúcstartó 400 gyorson készül megvédeni világbajnoki címét – jó eséllyel. A négy vasárnapi döntő közül a legnagyobb csata a hölgyek 4x100 méteres gyorsváltójában várható, a hazaiak vissza akarják szerezni a német hölgyektől a világcsúcsot, amelyet Britta Steffenék júliusban úsztak a Széchy Tamás Uszodában. Emellett kiderül, milyen az élet Ian Thorpe után a 400 méteres gyorsúszásban, és vélhetőleg amerikai sikernek lehet majd tapsolni a férfiak sprintváltójában. Összegezve: kezdődik a show!

Legfrissebb hírek

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
5 perce

„Mindig jelen leszel” – Messi elköszönt édesapjától

Minden más foci
7 perce

Kerek, keretes szerkezetű pályafutás – Hosszú Kávé Fejszés Attilával

Képes Sport
31 perce

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
1 órája

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
1 órája

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
2 órája

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
2 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2 órája