Aldo Dolcetti: Csak pozitívan!

2007.03.25. 23:14
Címkék

Aldo Dolcetti lehet a mentora a magyar védőnek Olaszországban. A Messina pályaedzője ugyanis korábban a Budapest Honvéd vezetőedzőjeként dolgozott, és neki is nagy szerepe lehet abban, hogy Bognár Zsolt beilleszkedése és jó szereplése zökkenőmentes legyen. A mindig készséges szakember lapunknak elmondta, hogy mi vár az új labdarúgóra a csapatnál, és miben kell még a védőnek javulnia. A szíciliai gárda egyre nehezebb helyzetbe kerül, hiszen vasárnap a Livornótól szenvedett 2–1-es vereséget.

„A csapat tele van rutintalan játékossal, és eddig az eredmények sem jöttek – mondta Aldo

Dolcetti. – Olaszországban nem

sokáig vacakolnak, ha nincsenek győzelmek, az edző könnyen az utcán találhatja magát. Bognár Zsolt lesz a hetedik védőnk a keretben, ezért ha keményen harcol, lesz lehetősége a bizonyításra. Védőként és védekező belső középpályásként egyaránt bevethető, márpedig az ilyen típusú játékos adhat számunkra pluszt. Az első napon a hátvéd túlságosan is megilletődötten teljesített, de később feltalálta magát, és egyre jobban produkált, úgyhogy ha Bognár Zsolt pozítiv mentalitással és száz százalékon futballozik, akkor segíthet a csapaton.”

Legfrissebb hírek

Vívó vb: parádés nyitány férfi kardozóinktól és női tőrözőinktől is

Egyéb egyéni
4 perce

Az utcán, egy pár zokniban is brillírozott Michael Olise – fotó

Minden más foci
1 órája

Bognár György: Három ilyen bírót Pakson is találtunk volna – videók

Európa-konferencialiga
1 órája

Ismét Hollandia jött ki jobban a szétlövésből, női pólóválogatottunk a hetedik helyért játszhat a sydney-i vk-döntőben

Vízilabda
1 órája

Dárdai Pál: Erősebbek lettünk!

Labdarúgó NB I
2 órája

Littler fantasztikus játékkal ejtette ki Rockot a darts World Matchplayen

Egyéb egyéni
8 órája

Pénteki sportműsor: Nyíregyháza–Újpest meccsel rajt az NB I-ben

Minden más foci
9 órája

Dárdai Pál az első négybe várja az Újpestet; Golomán György nem rossz szájízzel jött el a spanyol bajnokságból

E-újság
9 órája