,,A Lada sikerével eldőlt, bejutottunk a nyolc közé”

HAVASRÉTI BÉLAHAVASRÉTI BÉLA
Vágólapra másolva!
2007.03.25. 23:14
Címkék
Két győzelmét követő két veresége után a csoportmérkőzések utolsó előtti fordulójában aratott újabb, Podgorica elleni sikerével (28–20), valamint a Trondheim togliatti vereségével negyeddöntőbe jutott a Győri Audi.

A pont nélküli Podgorica ellen csak néha-néha csillogott a sérült Görbicz Anitát és Radulovics Bojanát nélkülöző, mégis diadalmaskodó Győr, amely már negyeddöntős, mivel a Lada Togliatti otthon legyőzte a Trondheimet. – Ezt várta, vagy könynyebb sikerre számított a Podgorica ellen? – Pontosan azt kaptam, amire számítottam – felelt habozás nélkül Róth Kálmán, az együttes edzője. – Sejtettem, hogy az elmúlt négy forduló során pontot sem szerző montenegróiak az esélytelenek nyugalmával, bizonyítási vágytól fűtve és elszántan lépnek pályára. Nekünk viszont létfontosságú volt a győzelem, így tartottam attól, hogy a túlzott akarás görcsöt okoz. – Ez befolyásolta a csapatjátékot?

– Igen, mert hiába volt jó a védekezésünk, hiába parádézott a kapuban Herr Orsolya, az együttes támadójátékába rengeteg hiba csúszott. Akcióink kapkodóvá váltak, hiányzott a kellő higgadtság, koncentráltság. Ráadásul átlövéseink is pontatlanok voltak. A labdát megbecsülő, nyugodtabban adogató vendégek húsz percen át többnyire vezettek. Hiába cseréltem, eleinte semmi sem jött össze. Csak a félidő hajrájában

néhány gyors indításból szerzett góllal sikerült lendületbe jönnünk, s a szünetre előnyt szereznünk. – A pihenő után viszont javult a csapat támadójátéka. – Szerencsére így történt, de ebben is a jó védőmunka játszotta a főszerepet. Kapunk előtt a Simona Spiridon, Hornyák Ágnes kettős szinte áttörhetetlen falat alkotott, s az ő sáncaikról kipattanó labdákkal sikerült gyors és eredményes ellentámadásokat vezetnünk. – Az átlövők teljesítményéről mi a véleménye? – További jó hatással volt a csapatjátékunkra, hogy ők is felja

vultak. Emellett a születésnapját ünneplő Ana Djokics is bőven kivette a részét a góllövésből. Ez megnyugtatta a lányokat. Ennek is köszönhető, hogy a mérkőzés befejező szakaszában már ismét régi fényében csillogott a csapat. Ezzel a győzelemmel, valamint a Lada sikerével eldőlt, bejutottunk a nyolc közé, s ennek a lányokkal együtt magam is kimondhatatlanul örülök.

Legfrissebb hírek

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
4 perce

Bondár Anna: Soha nem támogattam a háborút

Tenisz
19 perce

Eddig 298 orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
56 perce

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
1 órája

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
1 órája

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
1 órája

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik