Ez az utolsó lehetőség

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.03.24. 17:54
Címkék
Jövője szempontjából sorsdöntő mérkőzés elé néz Steve McClaren, az angolok szövetségi kapitánya, akinek csapata szombat este Tel-Avivban lép pályára Izrael ellen az Európa-bajnoki selejtezők E-csoportjának rangadóján. A hazaiak által az elmúlt ötven év legnagyobb meccsének kikiáltott találkozó iránt valóban óriási az érdeklődés, valamennyi belépőt hónapokkal ezelőtt eladták.

Óriási a felhajtás az angol válogatott izraeli vendégszereplése körül, az ország több újságjában is az elmúlt ötven esztendő legkiemelkedőbb sporteseményének titulálják az E-csoport szombati összecsapását. A mérkőzésre valamennyi jegy elkelt, így 44 ezer néző – köztük ötezer angol – előtt lép pályára Steve McClaren csapata, amelynek tekintélye megtépázódott az elmúlt hónapokban. A szigetországi együttesnek muszáj lenne győznie, s nemcsak azért, mert immár négy mérkőzés óta nyeretlen, hanem azért is, mert egy esetleges vereséggel minimálisra csökkenne az 1984 óta egyetlen Európabajnokságról sem hiányzó gárda szereplése a 2008-as kontinenstornán. Az angol sajtó is elégedetlen a csoportban eddig négy találkozón mindössze hét pontot gyűjtő együttessel, amelyben egyébként sérülés miatt nem játszhat Jonathan Woodgate és Gary Neville, Ashley Cole pedig eltiltását tölti. Viszont kezdő lesz a lábtöréséből felépülő Owen Hargreaves, aki harcra szólította társait.

„Nem érzem, hogy az általánosnál nagyobb lenne rajtunk a nyomás. Anglia mindig győzelmi kényszerben játszik, ezt meg kell szoknunk. Tehetségesek, képzettek és profik vagyunk, nincs miért aggódnunk. Egyben fejlődnünk kell, de gyorsan: meg kell tanulnunk küzdeni egymásért és a hazánkért” – fogalmazott a német Bayern München középpályása.

Lehet, hogy Hargreaves nem érzi a nyomást, Steve McClaren viszont másra sem tud figyelni, mint az őt érő támadásokra. Egyes angol lapok egyenesen arra szólítják fel a 45 éves kapitányt, hogy ha nem nyer Izraelben, már haza se menjen Angliába...

„Remek játékosokból áll a csapatom, de eddig valamiért ezek a futballisták a válogatottban nem tudtak egységesen és jól játszani. Amíg nem jutunk el erre a szintre, addig az egyéniségeknek kell eldönteniük az ilyen mecscseket. Rooney, Lampard és Gerrard is képes erre, ha valamelyikük, netán mindannyian saját szintjükön játszanak, biztosan győzünk” – mondta McClaren.

Az izraeliek egy dolognak már előre is örülnek, mégpedig David Beckham hiányának. Eyal Berkovic, a több angol klubban is megforduló egykori középpályás szerint ugyanis a Real Madrid mellőzött játékosa hiányában nincs szellemi vezére a pályán az angol válogatottnak.

Beckham nélkül nem az igazi ez a csapat, van esélyünk legyőzni őket” – nyilatkozta a közszolgálati televízió szakkommentátora

Legfrissebb hírek

NS: ifjabb Dárdai Pál aláírt a Puskás Akadémiához; Vécsei Bálint: Nem ijedek meg senkitől

E-újság
2 órája

Jet-ski Európa-bajnoki futam és junior világbajnokság Győr-Győrzámolyban

Egyéb autó-motor
2 órája

Joao Pedro duplázott nevelőegyesülete ellen, a Chelsea könnyedén jutott a klub-vb döntőjébe

Klub-vb
2 órája

Szerdai sportműsor: PSG–Real Madrid a klub-vb-n

Minden más foci
3 órája

Isten ujja – Csinta Samu publicisztikája

Klub-vb
3 órája

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Nyertek a svédek, így a németekkel együtt negyeddöntősök a női Eb-n

Minden más foci
3 órája

DAC: Yhoan Andzouana távozott, Abdoulaye Gueye érkezett – hivatalos

Minden más foci
3 órája
Ezek is érdekelhetik