Apró hibák és egy rontás

2007.03.24. 17:54
Címkék

Nem jutott 1 méteren döntő be Barta Nóra, miután az elődöntő B-csoportjában (amely lényegesen erősebb volt, mint az A), a hatodik helyen végzett.

„Apró hibák jellemezték Nóri ugrásait, ezért maradt el a többiektől – értékelt Ligárt Balázs, Barta edzője. – Nyugodtan versenyzett, sajnos az utolsó ugrása nem sikerült olyan jól, mint a selejtezőben, egy kissé túlhúzta a lábait a végén.”

Hiába sikerült volna tökéletesre az utolsó ugrás, a bombaerős csoportban az ötödik helynél előrébb nem került volna az Európa-bajnoki bronzérmes, aki a kiesés ellenére nem volt szomorú: „Csalódott nem vagyok, csak nagyon fáradt. Este tízkor fejeztük be a versenyt az előző nap, s reggel nyolckor már újra a deszkán álltunk, alig négy órát tudtam aludni.”

Szombaton, magyar idő szerint éjfélkor kezdődik a hölgyek háromméteres vetélkedése, amelyet bizakodással vár Barta Nóra: „Pénteken már kevésbé izgultam, remélem, a folytatásban is tudok majd koncentrálni. Az egyméteres verseny bemelegítésnek nagyszerű volt. Az első feladat, a tizennyolc közé kerülés sem egyszerű, legalább huszonöt versenyző esélyes rá. Előtte azonban igyekszem rendesen kipihenni magam.”

Legfrissebb hírek

Meglett a száznyolcvan kilométer, aranyéremmel mehetett haza a lányához

Csupasport
8 perce

Egyértelmű volt, hogy elvállalom – Sótonyi László a kapitányi kinevezéséről

Kézilabda
16 perce

Az FC Barcelona bejelentette Karim Adeyemi érkezését

Spanyol labdarúgás
27 perce

Férfi vízilabda-válogatottunk győzött, elődöntős a világkupán

Vízilabda
28 perce

24 éves görög támadóval erősített az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
37 perce

A Ferencváros játéka változhat, a felállása valószínűleg nem

Európa-liga
43 perce

Sergio Busquets edzőként térhet vissza Barcelonába

Spanyol labdarúgás
1 órája

Úszás: magyar győzelemmel indult a sukorói nyílt vízi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
1 órája