Lukas Podolski szerint csak a győzelem elfogadható Prágában

Vágólapra másolva!
2007.03.23. 14:32
Az Európa-bajnoki selejtezők március 24-i játéknapjának egyik legnagyobb rangadója mindenképpen a Csehország-Németország találkozó. A német együttesben több a sérült, de Joachim Löw együttese így is csak a győzelmet tartja elfogadhatónak.
Lukas Podolski
Lukas Podolski
Lukas Podolski
Lukas Podolski

A két együttes áll a D csoport élén, mindketten három győzelmet és egy döntetlent könyvelhettek el négy mérkőzés után.

A vendégektől eltiltás miatt hiányzik Miroslav Klose, de Lukas Podolski szerint az együttesnek így is csak a győzelem lehet elfogadható.

„Jobbak vagyunk, mint a csehek” – mondta a Bayern München támadója. – „Miro ugyan hiányozni fog, de nem azért megyünk Prágába, hogy pontokat hagyjunk ott. Győzni akarunk és győzünk is!”

Podolski úgy érzi, a cseh válogatott leggyengébb pontja a védelem, amennyiben gyors kontrákat vezetnek, úgy meglephetik őket.

Joachim Löw szövetségi kapitány szerint a cseh válogatott legveszélyesebb játékosa Jan Koller.
„Christoph Metzelder és Per Mertesacker feladata lesz, hogy ne kerüljön helyzetbe Koller. Távol kell tartani őt a kaputól, mivel nagyon jól ki tud szabálytalanságokat kiprovokálni, és Prágában könnyen büntetőt adhatnak ellenünk.”

A cseh együttes kapujába visszatér Petr Cech, és a hazaiak reménykednek, hogy vele sikerül megtörni egy hosszú, rossz sorozatot: a németek ugyanis a legutóbbi 22 meccsen egyaránt betaláltak a cseh kapuba.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik