Döntő első sorozatok

B. R.B. R.
2007.03.23. 23:41
Címkék

Döntő első sorozatok A koronglövők olimpiai kvalifikációs Világkupa-versenye álmos magyar kezdést hozott Dominikán. Férfi dupla trapban a már pekingi kvótás Gerebics Roland és az olimpiai részvételért küzdő Bognár Richárd a két legrosszabb sorozattal (rottéval) kezdett a mezőny első felében. Gerebics negyvenegyes nyitánya azt jelentette, hogy a tavalyi vb-bronzérmes kiszállt a hatos döntőért zajló csatából. Bognár negyvenhárommal kezdett, majd rohamosan javulva negyvenhatot és negyvennyolcat lőtt. Utóbbi két rottéval finalista lehetett volna, ha jobban kezd. A 2008-as kvalifikációt jelentő első helyet a svéd Hakan Dahlby szerezte meg. „Bognár Richárd három koronggal maradt le a hatos döntőről. Ő tovább harcol a pekingi kvótáért, Gerebics Roland számára az idei világversenyek az olimpiai felkészülést szolgálják. Magyar idő szerint csütörtök késő este a női skeetesek lőttek, köztük Igaly Diána, akinek sajnos továbbra is rendkívül rossz körülmények között kellett készülnie az idei szezonra” – nyilatkozta Santo Domingóból Vasvári Erzsébet szövetségi kapitány.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: három mérkőzés az NB I-ben; Győri ETO KC-meccs a női kézi BL-ben

Minden más foci
5 perce

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
11 perce

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
15 perce

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
17 perce

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
35 perce

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
36 perce

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
53 perce

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
1 órája