Agyrém

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.03.19. 17:15
Címkék
Agyrém, ami Sopronban zajlik.

Afelől nincs kétségem, hogy Vízer László Máriusz csúcsvezetőként ugyan remekül eligazodik a cselgáncs nemzetközi vérkeringésében, ám következetlenségével, ellentmondást és önkritikát nem ismerő tulajdonságaival nevetséges, és szakmailag lehetetlen helyzetbe sodorja az FC Sopront.

Vízer László Máriusszal néhány héttel ezelőtt interjút készíthettem. Hiszik vagy sem, kedves embernek tűnt, és bármennyire is figyeltem, nem vettem észre, hogy jóságos arcberendezése máz lenne. Persze, nyilván más hangot üt meg az alkalmazottaival, de az számomra kiderült, hogy nem feltétlenül nehéz természet. Csak éppen fogalma sincs arról, mit kellene csinálnia egy futballklub élén.

Azért bonyolult ezt megérteni, mert alapvetően sikeres sportvezetőről van szó. De azzal, hogy sorozatban rúgja ki az edzőket, akiket aztán visszacsábít a kispadra, illetve, hogy megannyi rossz képességű játékosra dob ki súlyos milliókat, csak tovább mélyíti az önmaga generálta morális és szakmai válságot.

Most éppen kirúgta Csertői Aurélt, és visszahozta a tavaly egyszer már menesztett Dario Bonettit.
Ezen a ponton jósolnék, kérem tisztelettel. Bonettit két hét múlva visszazavarja Olaszországba, aztán megkéri Selymes Tibort, hogy legyen olyan hülye, és üljön le a kispadra.

Tuti, hogy Selymes belemegy...
Legfrissebb hírek

Vb-selejtező: Örményország–Írország

Foci vb 2026
5 perce

Újabb kaotikus szakasz, Egan Bernal négy év után nyert háromhetesen

Kerékpár
14 perce

Megállapodtak az évek óta húzódó ügyben, komoly összeget kapnak Hosszú Katinkáék

Úszás
21 perce

Domenico Tedesco lett José Mourinho utódja a Fenerbahcénál

Minden más foci
24 perce

A telt házas Puskás Arénában fogadjuk a portugálokat a vb-selejtező második fordulójában – élő felvezetés

Magyar válogatott
55 perce

Tóth Balázs véd a portugálok ellen – NS-infó

Magyar válogatott
59 perce

Jön a Vízi Ring-sorozat következő állomása, a Gemenc-kincse vízitúra

Csupasport
1 órája

Nyakunkon az Erste Liga, összegyűltek a csapatok képviselői

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik