Robinho volt a nyerő

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.03.18. 23:56
Címkék

Nyolcvanezer ember fütyült az első félidő végén a Santiago Bernabéu Stadionban, amikor a Real Madrid–Gimnástic találkozó negyvenöt percnyi játék után 0–0-s döntetlenre állt. A hazai közönség kritikája jogos volt: Fabio Capello együttese ugyanis a nagy fogadkozások, ígérgetések ellenére is ugyanolyan ötlettelen, nézhetetlen futballt produkált a tarragonai kiscsapat ellen, mint amilyet megszokhattunk tőle az utóbbi hónapokban. A Gimnástic ügyelt a stabilitásra, így is maradt energiája a támadásokra, és bizony olykor közelebb állt a gólszerzéshez, mint a Real Madrid.

A szünet után Robinho beállásával azonban nagyot változott a helyzet. A zseninek kikiáltott brazil (amióta Európában játszik, ezzel a titulussal még egyszer sem illették…) Antonio Cassanót váltotta, és az 56. percben máris betalált. Ez a váratlan gól nem csupán Robinhónak, hanem az egész Real Madridnak jót tett, mert a csapat ezt követően egyremásra alakította ki a ziccereket, és ha Bizzarri nem védi remekül a Nástic kapuját (vagy például Robinho egyik lövésénél nem segíti a kapufa), hamar nőhetett volna a különbség a két csapat között. A hajrában David García saját kapujába fejelte a labdát, így a nyögvenyelős első félidő után végül simán nyert a Real Madrid.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
1 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
1 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
1 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
1 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
2 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
2 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
2 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik