Kozmann New Yorkban

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.03.08. 00:29
Címkék

Kozmann György a brazíliai edzőtábor előtt tett egy kis kitérőt New Yorkba, hogy ötnapos feltöltődés után újult energiával vághasson neki a tavaszi alapozó edzéseknek. „Csapattársammal, Vasali Lászlóval úgy döntöttünk, néhány napot Amerikában töltünk – mondta a háromszoros világbajnok kenus. – Igazi turistaként minden kötelező látványosságot megnéztünk, de a mínusz tízfokos hideget rosszul viseltük. Ráadásul a csomagjaink csak az utolsó napon érkeztek meg, így be kellett szereznünk egy-két meleg holmit. Felüdülés volt, amikor megérkeztünk a brazíliai edzőtáborba, ahol harminchárom fok van.” Kozmann azt is elmondta, a tó, amelyen edzenek, gyönyörű ugyan, de kicsit hullámos, s az első vízre szállások alkalmával meg is gyűlt vele a baja a kis csapatnak. „A téli edzések miatt a folyamatos evezések még igen szokatlanok az izmainknak – folytatta a kenus. – Az első holtponton már átestünk, de ezt túl kell élni ahhoz, hogy megfelelő alapokat rakjunk le a nyári jó formához. A hét végén volt lehetőségünk egy kis pihenésre a közeli strandon, megkóstoltunk néhány finom koktélt is. Most újra az edzésé a főszerep, de tervezünk még néhány programot, hogy megtörjük az edzőtábor monotonitását.”

Legfrissebb hírek

CR7 kiegyenlített, Ramos megnyerte: Portugália a 94. percben fordítva ejtette ki Horvátországot, s nyolcaddöntős!

Foci vb 2026
42 perce

A mozgalmas és drámai második félidőben hiába vezetettek a horvátok, Portugália fordított és bejutott a nyolcaddöntőbe

Foci vb 2026
43 perce

Ez mennyin múlt? – képen a les CR7 első, elvett góljánál

Foci vb 2026
1 órája

Horvátország vezetésére Cristiano Ronaldo büntetőből válaszolt, a hajrában Goncalo Ramos révén továbbment Portugáliát – videó

Foci vb 2026
1 órája

Az első félidőben nincs gól a Portugália–Horvátország rangadón

Foci vb 2026
2 órája

Bármi van, Cristiano Ronaldo a vb után visszavonul a válogatottól – legalábbis testvére szerint

Foci vb 2026
2 órája

Portugália vagy Horvátország? Már megy a tizenhatoddöntő legjobban várt meccse

Foci vb 2026
2 órája

Megdőlt Zenga abszolút vb-csúcsa, Oyarzabal eredményessége a párját ritkítja a spanyoloknál

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik