Álmos nyitány, pörgős vég

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2007.03.05. 00:13
Címkék
Nagyszerű győzelemmel tette ünneppé a felújított stadion szombati avatását a Bp. Honvéd. Supka Attila tanítványai főleg a második félidőben produkált jó játékukkal 6–0-ra kiütötték a gyengécske Dunakanyar-Vácot.

Bár az előző fordulóban vereséget szenvedett a Honvéd Újpesten, a két meccs alapján mégis leszögezhető, apró, tudatos változásokon megy át a kispesti együttes, és lépésről lépésre fejlődik. Pedig nincs könnyű helyzetben Supka Attila, a Honvéd mestere, hiszen nyolc-kilenc új játékost kell beépítenie a csapatba.

Nem zökkenőmentes az építkezés – mondta Supka Attila. – Ezt tapasztalhattuk Újpesten, mert bár jól és harcosan futballozott a csapat, több súlyos egyéni hiba miatt kikaptunk. A Vác ellen is adódtak rossz megoldások, de már érezhető némi javulás az összeszokottságban, a tudatosságban.

Szakemberek szerint a vereség ellenére jól játszott csapata az Újpest ellen, az első pillanattól kezdve gyors, agresszív, célra törő futballt mutattak be játékosai. A Vác elleni meccs elején azonban tompábbnak tűnt a csapat. Az eredményt kivéve elégedett lehetnék az újpesti játékkal. De a futballban nem a szépség a leglényegesebb, hanem a gól. Szombaton az ünnepi ceremónia miatt kicsit álmosan kezdtünk. De ahogy bemelegedett a csapat, úgy lettünk egyre pontosabbak, egyre agresszívabbak s egyre eredményesebbek. Így aztán nagy örömet szereztünk szurkolóinknak, s ez a legfontosabb.

Többen is jó teljesítményt nyújtottak, nekünk kiváltképp Szabó Tibor és a csereként beálló Igor Bogdanovics produkciója tetszett.

Valóban, igazi karmesterként futballozott Szabó Tibor, de ő is csak a második félidőre javult fel. Igor beállása után mozgékonyságával, keresztirányú és mélységi helyezkedésével megoldhatatlan feladat elé állította a váci védőket. Persze a siker sohasem két játékos érdeme, hanem a csapat diadala. Így volt ez szombaton is.

A hat nullás győzelem után most mindenki újabb sikerről álmodik. De vajon az egyre erősödő REAC-cal is elbír majd együttese?

Természetesen szeretnénk, hogy újabb siker szülessen, ám a REAC ellen sokkal nehezebb lesz. Igazi presztízscsata várható, ha a szombatinál is kevesebb hibával futballozunk, s fegyelmezetten játszunk, ismét győzhetünk.

A mérkőzés utáni sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a szakma és a játékosok rendkívül sokkal tartoznak a tulajdonosnak, aki európai színvonalú öltözőket, kiszolgálóhelyiségeket építtetett a Bozsik-stadionban, s csodálatos gyepszőnyeget varázsolt a korábban szinte mocsaras pálya helyére.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Eb-döntőt vív a magyar női vízilabda-válogatott

Minden más foci
5 órája

A téli olimpia teljes programja; Redzic Damir Szoboszlai nyomdokain a Bundesligába?

E-újság
5 órája

Téli rege – Pucz Péter publicisztikája

Téli olimpia 2026
5 órája

Könnyek – Somogyi Zsolt jegyzete

Minden más foci
5 órája

Hanusz Egon két góllal tért vissza Rennes-be – kézilabdakörkép

Kézilabda
6 órája

Endrick egyelőre remek fogás: bombája megalapozta a Lyon továbbjutását a Francia Kupában

Francia labdarúgás
6 órája

Umar Sadiq két kapura játszott, a Williams fivérek a négy közé juttatták a Bilbaót a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
6 órája

Nehezen, de az Inter legyőzte a Torinót, és bejutott az Olasz Kupa elődöntőjébe

Olasz labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik