Jól megy a Dallasnak

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
2007.03.03. 01:17
Címkék

Győzött a Dallas. Ez nem meglepő, mivel sorozatban tizennegyedszer tette. A Cleveland elleni siker különlegessége, hogy ezzel beállította a 2002–2003-as szezonból származó franchise-rekordot, amelyet az Orlando elleni, szombatról vasárnapra megrendezett mérkőzésen dönthetnek majd meg.

De egyelőre térjünk vissza a Cavaliers elleni győzelemhez, amely kilenc veresége mellett már a negyvenkilencedik sikere volt a Dallasnak. Ráadásul úgy győzte le a Clevelandet, hogy a vendégek legjobbja, LeBron James 39 pontot dobott. Igaz, hiába állította be szezonbeli legjobb pontszámát a 23 éves kosaras, végül rajta ment el a meccs. A mérkőzésből 4:08 perc volt hátra, és Jason Terry triplájával 92–82-re vezetett a Mavs. Ekkor James egy hármassal megnyitotta a clevelandi hajrát, 13 másodperccel a találkozó vége előtt már csak három pont (95–92) volt a Dallas fórja. James előbb két büntetőt, majd két hárompontost is elhibázott, ezzel a nagyszerűen védekező Mavericks megszerezte tizennegyedik győzelmét.

„Igyekeztem olyan agresszív lenni, amennyire csak lehetséges, és végig versenyben tartani a csapatot – mondta az edzője, Mike

Brown szerint élete második legjobb teljesítményét nyújtó James. – A Dallas rendkívül sokoldalú játékra képes. Egyértelműen ők a legjobbak Nyugaton. Mi is jól játszottunk, ám ettől nem vagyok boldog, mivel a meccset végül elveszítettük.”

A Dallas legjobbja szokás szerint a német Dirk Nowitzki volt 24 ponttal és 11 lepattanóval – ez volt szezonbeli 36. dupla duplája –, ám mivel „csak” hét gólpasszt adott, karrierje első tripla duplájára továbbra is várnia kell.

Legfrissebb hírek

Kiss Norbert nyolcadszor Európa tetején!

Egyéb autó-motor
1 perce

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
14 perce

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
19 perce

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
32 perce

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
55 perce

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
1 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
1 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
1 órája