A (bal)szerencsés

Nemaprózta el: ezúttal azzal szolgáltatott témát a sajtónak, hogy múlt szombaton túlélt egy repülőgép-szerencsétlenséget. Hogy a 7 Celsius-fokos vízbe zuhanás után miként vergődött partra, megér egy misét (és néhány imát…), de kétségkívül kalandos történetét ne a hepienddel indítsuk. Inkább azzal, hogy a gazdaságban nemcsak tehenekből és tyúkokból volt sok, hanem gyerekekből is: Reed és Virginia Gardner meg sem állt kilenc utódig. Tegyük hozzá, ha a szorgos házaspár megelégedett volna nyolc gyerkőccel, most nem lenne kiről írni… A legkisebb Gardner fiú alig múlt hatéves, amikor elkezdett birkózni, és 1977 nyarához kapcsolódik első „túlélőshow-ja” is: a Salt Lake City-i kiránduláson lévő család férfi tagjai erőt próbáló gyalogtúrán vettek részt, amit az édesanyját hiányoló Rulon félúton megunt. Észrevétlenül lelépett, cseppnyi félelem nélkül vágott neki a 37 kilométeres útnak – akivel legközelebb találkozott, az az időközben riadóztatott rendőrök egyike volt. A hogylétét firtató kérdésre mosolyogva válaszolt: „Kicsit fáradt vagyok… ” Bár azóta sem vallotta be, aligha bánta, hogy a motelig hátralevő szakaszt a szirénázó rendőrautóban tehette meg… Az általános iskola harmadik osztályát járta, amikor egy nap a szomszédtól kapott nyilakkal hencegett társainak. Egészen addig, amíg el nem ejtette az egyiket: miközben lehajolt érte, a másikkal átszúrta hasüregét. Mivel szülei éppen egy közeli város vásárán üzleteltek, nővére vitte el orvoshoz, aki megállapította, a vessző hegye úgy hatolt be testébe, hogy egyetlen szervét sem sértette meg; mehetett vissza a suliba. Oda, ahol bizony problémái adódtak az olvasással és a szövegértéssel – ehhez képest 1996ban diplomával a hóna alatt lépett ki a nebraskai egyetem kapuján. Ugyanabban az évben Atlantában Alekszandr Karelint ünnepelték: a 130 kilósok mezőnyében az orosz nyerte meg a kötöttfogású birkózók versengését. Egy olimpiai ciklus elteltével, a sydneyi játékokon mindenki biztos volt benne, hogy az akkor már 13 esztendeje veretlen óriás szokásához híven feltörli a padlót riválisaival, és a papírforma beigazolódni látszott: a döntő napjáig legfeljebb akkor izzadt meg, ha edzés után beült a szaunába. Szeptember 27-én azonban előbb azt a békát kellett lenyelnie, hogy – hat év után először – valaki pontot érő akciót hajt végre rajta, majd visszatért kezébe a már-már elfeledett érzés: gratulálhatott legyőzőjének. Történetesen Rulon Gardnernek. Amerika hősének (naná, oroszt vert meg!) ezek után meg sem kottyant a 2002-es kalamajka. Illetve: egy lábujja bánta, hogy a barátokkal közös mókának induló hórobogózás közben eltévedt, és a szabadban, szó szerint fagyos körülmények között, mínusz 27 Celsius-fokban magányosan volt kénytelen eltölteni az éjszakát. Mire rábukkantak, teste 32 fokra lehűlt, de csak a később amputált ujját nem tudták megmenteni. És még van tovább: noha saját honlapján csupán az Athénban szerzett olimpiai bronzot emlegeti 2004-es sikerei között, ne hallgassuk el: gyakorlatilag karcolásokkal úszta meg, hogy egy gépjármű akkor hajtott bele a motorjába, amikor rajta ült. Lassan három éve nem hallottunk róla, már kezdtük azt hinni, testi épségét szem előtt tartva szinte ki sem mozdul otthonról. Nos, tévedtünk, nem is kicsit. Február 24-én ugyanis Gardner – Randy és Leslie Brooks társaságában – a levegőbe emelkedett a Cirrus SR-22 típusú kisgéppel. Fájdalom, a légi kaland idő előtt véget ért. Rulon emlékezete szerint „…két másodperc alatt 240 kilométer per óráról nullára csökkent a sebességünk, és mire észbe kaptunk, már lezuhantunk”. Kész szerencse, hogy nem földet, hanem vizet értek: a Powell-tó volt a végállomás. A túléléshez már „csupán” úszni kellett egy órán át a 7 Celsiusfokos vízben, majd egy teljes éjszakát töltöttek a szabadban – nedves ruháiktól megszabadulva, a témában jártas Gardner tanácsára összebújva. Miután másnap reggel rájuk találtak, Steven Luckesen parkőr nem mulasztotta el megállapítani: „Ha ezek a fiúk macskák lennének kilenc élettel, abból most hármat elhasználtak volna…” A néhányat már korábban is elpazarló Rulon nem győzött hüledezni: „Ez hihetetlen, ez hihetetlen” – idézte őt a New York Times. A kérdésre, letett-e róla, hogy megszerezze a repülési engedélyt, hetykén rávágta: „Szó sincs róla, amint tehetem, felszállok. Tudják, nem vagyok az az ijedős fajta, igyekszem megfelelni az élet kihívásainak.” Ha ő nem is tart tőle, mi igen: folytatása következik…