Kitavaszodik?

Pajor-Gyulai LászlóPajor-Gyulai László
2007.02.25. 23:49
Címkék
Mintha teljesen észrevétlenül kezdődne. Korábban az igazi szurkoló biztosra ment, és már napokkal az első meccs előtt megvette a jegyét, hiszen nem akart lemaradni, jobb esetben végigállni a pénztárak előtt kígyózó sorokat.
Ebben a langyos télben tényleg nehéz észrevenni a tavasz érkezését.

Amúgy pedig érdekes telet hagyunk magunk mögött. A magyar futball legizgalmasabb hírei az angol másodosztályból, a Championshipből jöttek: felfedeztük, hogy ott szerfelett megbecsülik futballistáinkat, olyan is akadt, akit felállva ünnepelt a közönség. Valamennyien szinte szédülnek attól, ami a futballt ott körülveszi, hiszen a szurkolók egy jó ütemű hazaadást is megtapsolnak, és egyikük sem kívánkozik haza, ahol egy célt tévesztett lövésért is fütty, szitok és ócsárlás jár.

A legfontosabb téli esemény pedig a horvát–magyar közös Európa-bajnoki pályázat prezentációja volt Nyonban, ahonnan a magyar küldöttség bizakodással telve tért haza. Gondoljunk bele: egy esztendeje ez a pályázat még sehol sem tartott, a lemaradás több hónapos volt, most pedig színvonalát tekintve állítólag kenterbe veri a vetélytársakét. Csupán áprilisban derül ki, hogy sikerül-e nyerni, ám az elvégzett munkáról csak felállva, kalapokat levéve lehet szólni.

És most kezdődik a tavaszi idény. Néhány labdarúgónk angliai sikere, a pályázat tekintélyének megteremtése után maga a sportág következik soron. Hozzátehet vagy elvehet, hiszen a pályákon, a lelátókon, a klubvezetői irodákban tehetnénk a legtöbbet azért, hogy legjobbjaink ne meneküljenek el itthonról, és hogy kétségtelenül méltó helyre kerüljön az Eb-rendezés joga, ha megkapjuk Cardiffban másfél hónap múlva.

A tét alighanem a magyar futball maga: létkérdés, hogy ki tudjon törni a rátelepedett közönyből.

Ideje hát, hogy tegyen is végre magáért valamit.
Legfrissebb hírek

Nmecha máris megszerezte a vezetést a németeknek

Foci vb 2026
3 perce

Elkezdődött a Németország–Curacao meccs az E-csoportban

Foci vb 2026
14 perce

Foci vb 2026: Németország–Curacao 1–0

Foci vb 2026
24 perce

Neuer különleges mérföldköve

Foci vb 2026
36 perce

„Ennek még nincs vége, az biztos!” – Hamilton még nem mondott le a bajnoki reményekről

F1
49 perce

Francia játékvezető kapta az angol–horvát rangadót

Foci vb 2026
1 órája

Férfi kézilabda BL: Barca–Füchse Berlin döntő

Kézilabda
1 órája

A magyar női válogatott ott lehet a 3x3-as kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik