Lékó remizett Topalovval

RÁCZ PÉTERRÁCZ PÉTER
Vágólapra másolva!
2007.02.21. 01:26
Címkék
A harmadik fordulót játszották le magyar idő szerint vasárnap éjszaka és hétfő hajnalban a mexikói Moreliában zajló szupertornán. Ezen kiderült, hogy olykor a legnagyobb rangadók a legrövidebbek, és hogy sötéttel is lehet partit nyerni.
Lékó Péter két döntetlennel a háta mögött várhatta a Veszelin Topalov elleni összecsapást. A bolgár világranglista-vezető az előző körben kínos vereséget szenvedett az azeri Tejmur Radzsabov helyére az utolsó pillanatban beugró ukrán Vaszilij Ivancsuktól, így nem túl nagy önbizalommal nézhetett a Lékóval játszandó derbi elé.A parti, amelyen a magyar nagymester vezette a sötét bábukat, hihetetlen gyorsasággal haladt előre. Mintha csak villám vagy rapid műfajban csaptak volna össze, így nem csoda, hogy a parti lényegi részén körülbelül negyedóra alatt túljutottak. Olyan gyorsan léptek, hogy gyakorlatilag meg sem melegedett alattuk a szék, máris elérkeztek a végjátékba, aminek kezdetén lehetett sejteni, hogy mindketten fél ponttal gazdagodnak. Azért még próbára tették egymást, de két órával a kezdés után megegyeztek a döntetlenben.Az eddigi tendenciának megfelelően ezúttal is egy parti dőlt el. Az exvilágbajnok indiai Viswanathan Anand sötéttel aratott győzelmet a mezőny legfiatalabb résztvevője, a 16 éves norvég Magnus Carlsennel szemben. Az összetettben Anand és Ivancsuk áll az élen, Lékó holtversenyben a harmadik helyen várja a folytatást. A negyedik fordulót magyar idő szerint szerda hajnalban rendezik, Lékó Péter világossal az olimpiai bajnok örmény Levon Aronjan ellen ül asztalhoz. Legutóbb a tavalyi Mihail Tal-emlékversenyen találkoztak, akkor remiztek, de azt megelőzően a dortmundi viadalon Lékó legyőzte leendő ellenfelét.NEMZETKÖZI SZUPERTORNA, MORELIA, LINARES
Átlagértékszám: 2746, XX. kategória. 3. forduló: Topalov (bolgár, 2783)–Lékó Péter (magyar, 2749) döntetlen, Carlsen (norvég, 2690)–Anand (indiai, 2779) 0:1, Szvidler (orosz, 2728)–Ivancsuk (ukrán, 2750) döntetlen, Morozevics (orosz, 2741)–Aronjan (örmény, 2744) döntetlen. Az állás: Anand és Ivancsuk 2-2 pont, Lékó, Szvidler, Aronjan és Carlsen 1.5-1.5, Topalov és Morozevics 1-1

AEROFLOT OPEN NEMZETKÖZI TORNA, MOSZKVA
A csoport. Svájci rendszer (88 résztvevő). 7. forduló: Almási Zoltán (magyar, 2669)–Balogh Csaba (magyar, 2616) döntetlen, Alekszejev (orosz, 2661)–Novikov (orosz, 2535) 1:0, Tomasevszkij (orosz, 2624)–Minaszjan (örmény, 2595) 1:0, Jakovenko (orosz, 2691)–Akopjan (örmény, 2700) 1:0. Jefimenko (ukrán, 2616)–Szargiszjan (örmény, 2658) döntetlen. Az állás: Alekszejev, Tomasevszkij és Jakovenko 5.5-5.5 pont, Novikov, Zsobava (grúz, 2650), Ni Hua (kínai, 2632), Szutovszkij (izraeli, 2629) 5-5, Almási és Balogh 4.5-4.5
Legfrissebb hírek

Újabb játékost igazola a DAC-ból az ETO – NS-infó

Labdarúgó NB I
3 perce

„Messze ez a legrosszabb pályám” – Leclerc nem tudja, miért nem megy neki a Hungaroringen

F1
14 perce

Konferencialiga, selejtező: ETO FC–Pjunik

Európa-konferencialiga
19 perce

Verstappen megerősítette, hogy 2026-ban is a Red Bullnál versenyez

F1
23 perce

Bayern München: Musiala az év végén térhet vissza

Német labdarúgás
38 perce

F1 75: Senna és az „istenek köre” az egyetlen Donington Park-i futamon

F1
1 órája

Nem jutott be az elődöntőbe a női válogatott az ülőröplabda Eb-n

Röplabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: amerikai hátvéddel lett teljes a DEAC kerete – hivatalos

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik