Elfelejtette a Fradi körüli hisztériát

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2007.02.18. 01:24
Címkék
Nem foglalkozik a válogatottal Takács Ákos, aki Lothar Matthäus kapitánykodása idején öt alkalommal szerepelt a nemzeti csapatban. A Ferencváros anyagi gondjai elől Dániáig, Vejléig „menekülő” fedezet állítja: tökéletesen jól érzi magát északon. Igaz, mi délen értük el, a törökországi Antalyában edzőtáborozik a vejlei együttes. Van mire felkészülni: a csapat hét pontra van a bentmaradást jelentő 10. helytől (12 csapat szerepel a dán első osztályban), 18 meccsen két győzelem, három döntetlen a Vejle soványka mérlege. Ennél többet nem tudni a játékosról, ugyanis amióta Takács Ákos Dániába szerződött, szinte eltűnt a világ szeme elől…
Takács Ákos a Fradinál csak ?mezítlábas? futballista lehetett
Takács Ákos a Fradinál csak ?mezítlábas? futballista lehetett
Takács Ákos a Fradinál csak ?mezítlábas? futballista lehetett
Takács Ákos a Fradinál csak ?mezítlábas? futballista lehetett
Takács Ákos a Fradinál csak ?mezítlábas? futballista lehetett
Takács Ákos a Fradinál csak ?mezítlábas? futballista lehetett
„Sokkal több van ebben az együttesben – mondta Takács Ákos. – Sokszor pechesen veszítettünk, többször úgy, hogy irányítottuk a meccset, nekünk volt több gólhelyzetünk, mégis kikaptunk. Mindannyian hiszünk benne, hogy elkerüljük a kiesést, igazoltunk brazil és japán légióst meg két svéd játékost, nincs pánik nálunk.”
A magyar futballista kilenc bajnokin lépett pályára, hiszen Achilles-ín-sérülés gátolta, de már minden rendben. Takács Ákos elárulta: az ötvenezer lakosú kisváros nyugalma felüdülést jelentett neki a zaklatott ferencvárosi mindennapok után. Mint ismert, a családja egzisztenciáját veszélyeztető helyzet motiválta Takács Ákost, hogy klubot cseréljen.

„Nekem szent a Fradi, teljesült az álmom, hogy pályára léphettem zöld-fehérben – vallja a futballista. – A Vejle sokkal kisebb klub, mint a Ferencváros, mégsem képzelhetőek el olyan gondok, amilyenek otthon gyötörtek bennünket. Sajnálom, hogy a Fradi ilyen helyzetbe sodródott, hihetetlen, hogy az a csapat, amely a határokon túl is roppant népszerű, idáig jutott. Dániában nyugalom van, és a futballélet is másképp zajlik: itt, ha utazunk, az ügyvezető igazgató is cipeli a szerelést, az edző is felkapja a frissítősdobozokat, nem szégyen az. Mindenki segítőkész velem, semmire sem panaszkodom, egyszerűen minden úgy működik, ahogy kell – és ez sajnos nagy élmény egy magyar játékosnak.”

A Málta elleni, másfél évvel ezelőtti bombagólja után egy csapásra az érdeklődés fókuszába kerülő játékos nevét manapság nem emlegetik a nemzeti csapatnál.
„Nincs véleményem erről – mondta lehangoltan erről Takács Ákos. – Illetve van, de egyszerűen nem téma ez nálam, nem hiszem, hogy lenne értelme foglalkozni a magyar válogatottal. Szurkolok a csapatnak… Ennyi.”
Legfrissebb hírek

NB II: újabb játékos távozását jelentette be a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
15 perce

Budapesten zajlik a katolikus iskolák nemzetközi diákolimpiája

Egyéb egyéni
17 perce

Abu Fani, Baráth Péter és Botka Endre is hiányzik a Ferencváros BL-keretéből

Bajnokok Ligája
26 perce

Felvette a Hírességek Csarnokába Diogo Jotát a Wolves

Angol labdarúgás
1 órája

Kl-selejtező: Szegeden játssza visszavágóját a Kassa

Európa-konferencialiga
1 órája

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
1 órája

Kosár: közel jártak a bravúrhoz az U19-es lányok a vb-negyeddöntőben

Utánpótlássport
1 órája

Futballklub lett Snoop Dogg és Modric közös biznisze

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik