Idénynyitó, aggodalmakkal

B. R.B. R.
2007.02.15. 02:20
Címkék
A hét végén, pontosabban szombattól hétfőig rendezik meg az öttusázók idénynyitó versenyét, a hagyományos budapesti viadalt, méghozzá ezúttal nemzetközi UniCredit Bank fedett pályás öttusaverseny néven.
A rangos versenyen a kisebb vádlisérülés után lévő Horváth Viktor kivételével rajthoz áll a teljes magyar férfi és női élmezőny, kiegészülve a fiatal tehetségekkel. Az esemény szerdai sajtótájékoztatóján Pécsi Gábor, a Magyar Öttusaszövetség technikai igazgatója ismételten felhívta a figyelmet a Nemzeti Lovarda körüli bizonytalanságra. Mint elmondta, a jelenlegi helyén a megszűnés határára került patinás létesítmény érdekében a sportügyekért felelős szakállamtitkárság tárgyalt a Nemzeti Lovarda felügyeletét ellátó Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium illetékeseivel, és az a megnyugtató hír érkezett az aggódó öttusázókhoz, hogy a jövő évi pekingi olimpiáig „nem nyúlnak” a Tattersallhoz. Hivatalos nyilatkozat, illetve döntés azonban információink szerint továbbra sincs, ami bizony továbbra is teljes bizonytalanságban tartja a Nemzeti Lovarda sorsáért aggódókat.
Legfrissebb hírek

Két pontba került a kimaradt tizenegyes, gól nélküli döntetlen született Sevillában

Spanyol labdarúgás
1 perce

Szalai József ragyogóan kezdte az NB I-es bajnokságot; Bajzát Péter koncertfilmben szerepel

E-újság
5 perce

Thierno Barry nagy formában, a duplájával és gólpasszával fordított az Everton

Angol labdarúgás
7 perce

Helycsere a Serie A tabellájának végén, a Venezia az utolsó helyre taszította az Udinesét

Olasz labdarúgás
25 perce

Pontrúgásokkal verte a Strasbourgot a Toulouse a Ligue 1-ben

Francia labdarúgás
26 perce

A Hamburg két góllal győzte le a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
43 perce

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
1 órája

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
2 órája