Gera Zoltán ismét kezdő lesz

S. Zs.S. Zs.
2007.01.20. 00:54
Címkék
A csapatcserérôl alkudoznak ? Gera Zoltán pedig játszik a WBA-ban
A csapatcserérôl alkudoznak ? Gera Zoltán pedig játszik a WBA-ban
A csapatcserérôl alkudoznak ? Gera Zoltán pedig játszik a WBA-ban
A csapatcserérôl alkudoznak ? Gera Zoltán pedig játszik a WBA-ban
A csapatcserérôl alkudoznak ? Gera Zoltán pedig játszik a WBA-ban
A csapatcserérôl alkudoznak ? Gera Zoltán pedig játszik a WBA-ban

Továbbra sincs megegyezés Gera Zoltán eladása ügyében. Mint arról többször is beszámoltunk, az angol másodosztályban szereplő West Bromwich Albion magyar légiósáért több élvonalbeli klub – az Everton, a Wigan, a Fulham, a West Ham United – is bejelentkezett, de a legkitartóbb érdeklődőnek a tavalyi UEFA-kupa-döntős Middlesbrough tűnt. Gareth Southgate menedzser több ajánlattal is megkereste a birminghami egyesületet, és a szigetországi lapok szerint a két csapat egészen közel került a megállapodáshoz. Több lap is megírta, a Boro hajlandónak mutatkozott hárommillió fontot (mintegy 1.148 milliárd forintot) fizetni a középpályásáért, mások szerint a vevőjelölt 3.5 millió font (körülbelül 1.33 milliárd forint) átutalásától sem zárkózott volna el. (Gera Zoltánt 2004-ben 1.5 millió fontért vette meg a West Brom.)

Egyezség mégsem született – Gera Zoltán játszott csapata legutóbbi bajnokiján a Luton Town ellen. A jelenleg negyedik helyen álló, azaz a feljutásért vívott harcban rájátszást jelentő pozícióban tanyázó WBA szombaton a 23. helyezett Leeds Unitedhez (bizony 23., azaz kieső helyen áll a huszonnégy csapatos ligában a 2001-es Bajnokok Ligája-elődöntős gárda…) látogat, és a hírek szerint Gera Zoltán ott lesz a kezdőcsapatban. Legutóbb csak csere volt a középpályás, így mindenképpen örömteli, hogy újfent a kezdőben számítanak rá – megjegyzendő, az elmúlt hetek kevés játéka ellenére Gera Zoltánt nemrég beválasztották a Championship, vagyis a második vonal válogatottjába.

Azt már korábban megírtuk, hogy sérülés és eltiltás miatt alig maradt hadra fogható középpályása Tony Mowbray menedzsernek, és ez a szituáció egyáltalán nem siettette az alku létrejöttét.

Információink szerint a tárgyalások a jövő héten folytatódnak, és úgy tudjuk, „élesedik” a helyzet, hiszen a játékost képviselő cég munkatársai Angliában tárgyalnak – talán közel a megegyezés.
Legfrissebb hírek

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
10 perce

Szoboszlai Dominik előrébb került, mégsem lett veszélyesebb a támadójáték – elemzés

Magyar válogatott
54 perce

Gordon szerint nincs különbség Anglia és Spanyolország között – Roy Keane nem ért egyet

Minden más foci
1 órája

Marozsán kikapott a negyeddöntőben a meglepetésembertől

Tenisz
1 órája

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
1 órája

Illja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
1 órája

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
1 órája

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
1 órája