Simon András: Liverpool?

S. G.S. G.
2007.01.17. 01:40
Címkék
Információnk szerint újabb tehetséges fiatal kerülhet ki Angliába. S nem is akárhová, a legendás Liverpoolhoz. Az MTK tizenhét esztendős csatáráról, Simon Andrásról van szó. Ő már ismert lehet a közvélemény előtt is, hiszen az ősszel csereként pályára lépett az NB I-ben, amikor az MTK a Fehérvár FC gárdáját fogadta a Hungária körúton.
Róla úgy tartják, hogy hasonlóan nagy karrier várhat rá, mint Németh Krisztiánra. Ezután aligha lehet csodálkozni, hogy a liverpooli vörösök tesztelik. Az ifjú MTK-s el is utazott Angliába, s néhány napot az Anfield Roadon tölt majd el. Úgy tudjuk, Simon András nem is a korosztályos együttessel, hanem a B-csapattal készülhet. Pedig az MTK-ra eddig nem volt jellemző, hogy ilyen jellegű megkeresés után elengedte volna bármelyik tehetségét. Ezt az utat is titokban tartják, ám előbb-utóbb úgyis kiderül: Kozma István után lesz-e újabb magyar légiósa a Liverpool FC-nek?
Legfrissebb hírek

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
17 perce

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
28 perce

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
28 perce

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
30 perce

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
30 perce

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
30 perce

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
38 perce

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
51 perce