Magyar tehetség Nancyban

TURCSIK NORBERTTURCSIK NORBERT
2007.01.12. 01:09
Címkék
A magyar labdarúgás jelenlegi helyzetében minden tehetséget illik megbecsülni, és persze érdemes nyomon követni pályafutását. Kevesen tudják, hogy az egyik reménység, a 16 éves csatár, Futács Márkó a francia első osztályú Nancy – ennél a klubnál légióskodik Rudolf Gergely is – korosztályos csapatában szerepel. A 195 centiméter magas támadó 13 éves korában került a Ferencvároshoz, ahol ifjabb Albert Flórián irányítása alatt rengeteget fejlődött. A kitűnő fizikai adottságokkal megáldott futballista gólérzékenysége már akkoriban is szembetűnő volt, és az sem jelentett nagy meglepetést, hogy utolsó Üllői úti idényében a Balogh Gábor edzette 18 évesek között szerepelt, és az ifik között szerzett 32 találatával gólkirály lett. Ez a teljesítmény egy francia játékosügynöknek is feltűnt – a menedzser 2005-ben a Metz megbízásából Huszti Szabolcs szerződtetésének ügyében járt már Magyarországon –, és próbajátékra invitálta Futács Márkót. A labdarúgó az edzések során meggyőzte a francia szakembereket, hogy érdemes átigazolniuk, és a szakközépiskola befejezése után csatlakozott is a neves klubhoz. A magyar ifjú kitűnő körülmények közé került, hiszen a Michel Platini édesapjának tulajdonában lévő nancyi utánpótlásbázison él. Profi szerződése még nincs, egyelőre mindössze havi 500 euró (kb. 125 ezer forint) zsebpénzt kap, de ennél sokkal fontosabb, hogy minőségi képzésben részesül. Mi több, nagy esélye van rá, hogy idővel Európa egyik legerősebb bajnokságában szerepeljen. A magyar fiú a 16 esztendősek korosztályos bajnokságában játszik, de olykor részt vehet a felnőttkeret edzésén is. Mondani sem kell, a kihívás nagy: csupa jól képzett, atletikus játékos között kell helytállnia, s a velük való küzdelem nem kis fizikai erőpróbát jelent. Futács Márkó eddig mindenesetre nem okozott csalódást: legsikeresebb fellépésének az október végi, PSG elleni mérkőzést vallhatja, amelyen három gólt lőtt.
Legfrissebb hírek

MLS: Sallóiék emberhátrányban győztek, Gazdagékhoz hasonlóan kikapott az Inter Miami

Légiósok
13 perce

Videoton: akadnak nyugtalanító tények, nem árt az óvatosság a brit befektetővel

Labdarúgó NB II
43 perce

Szalai József: Megtanultam, milyen, ha csak magamra számíthatok

Labdarúgó NB I
1 órája

Szabadulószobában is otthonos – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája

Lehetséges, hogy műteni kell Böde Dánielt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
8 órája

Mellékfoglalkozás – Mohay Gábor publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I, NB II; Milák Kristóf és Kós Hubert Eb-döntőben úszik

Birkózás
8 órája

Meglátogattuk Szalai Józsefet, aki szórja a gólokat Pakson; Megakadtak a tárgyalások a Videoton Fehérvár FC értékesítéséről

E-újság
8 órája