A továbbjutás küszöbén

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
Vágólapra másolva!
2007.01.10. 02:28
Címkék
Az első harmad kilencedik percéig kellett várniuk az újpesti szurkolóknak kedvenceik első góljára. Ladányi Balázs – emberelőnyből elért – találata után jó egy perccel Peterdi Imre is bevette Gasper Kroselj kapuját, szintén létszámfölényes szituációban.
Tömegjelenet a horvátok kapuja elôtt ? négy gólig jutott az Újpest
Tömegjelenet a horvátok kapuja elôtt ? négy gólig jutott az Újpest
Mirkó István
Tömegjelenet a horvátok kapuja elôtt ? négy gólig jutott az Újpest
Tömegjelenet a horvátok kapuja elôtt ? négy gólig jutott az Újpest
Tömegjelenet a horvátok kapuja elôtt ? négy gólig jutott az Újpest
Mirkó István
Tömegjelenet a horvátok kapuja elôtt ? négy gólig jutott az Újpest

A hazaiak ezután tartós mezőnyfölénybe kerültek, s két perccel a játékrész vége előtt – a hajszálpontos passzt adó Szajbert Patrik és a remek napot kifogó Borbás Gergely révén – eldöntötték a mecscset. Ehhez persze kellettek a fiatal szlovák kapus, Kamil Gonda védései is.

A második periódusban lényegesen többet támadtak a horvátok, mint korábban, az ifjú kapuvédőnek így szinte pillanatonként dolga akadt, de a vendégcsapat csatárai egyszer sem tudtak túljárni az eszén és bámulatos reflexein. Amint a két együttes vasárnapi találkozóját, a keddi összecsapást is osztrák játékvezető dirigálta, ám ezt a harmadik harmad elejéig csak a jegyzőkönyvből lehetett kisilabizálni, hiszen addig a bíró szinte észrevétlen maradt.

A 47. percben aztán büntetőt ítélt a Medvescak javára, a döntést az újpestiek szigorúnak vélték, hevesen reklamáltak, de a bírót nem tudták meggyőzni. Marko Lovrencic lövésénél már Gonda is tehetetlen volt, ráadásul az 56. percben Veljko Zibret is betalált, így a meccs hajrája izgalmasra sikerült.

A zágrábiak az utolsó pillanatokban a kapus helyett mezőnyjátékost küldtek a jégre, Borbás azonban elcsente a korongot, s Ladányi végleg porrá zúzta a horvátok reményeit.

A két együttes szerdán újra a Megyeri úton méri össze az erejét – ha nyer az UTE, akkor kivívja az elődöntőbe jutást.

Mestermérleg

Ancsin János, a Újpest vezetőedzője:
Olyan érzésen volt, mint vasárnap. Kitűnő első harmadot jó második felvonás követett, de a harmadik játékrészben indokolatlanul megnyugodtak a játékosok, ezért majdnem elúszott a meccs. De szerencsére csak majdnem…

Milan Canky, a Medvescak edzője:
Jól kezdtünk, de az első harmad közepén elbambultunk. Ezt kétszer is kihasználta az Újpest, a folytatásban pedig hiába küzdöttünk, hajtottunk, már nem tudtuk ledolgozni a hátrányunkat.

Szavazás

Melyik csapat nyeri az Interligát?

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma: Lassan megszokom, hogy elöl futballozom

Labdarúgó NB I
17 perce

Száz éve született Grosics Gyula, az Aranycsapat negyedik védője

Magyar válogatott
45 perce

Ember legyen a talpán, aki megjósolja a végső győztest az olimpiai jégkorongtornán

Téli sportok
1 órája

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
7 órája

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
7 órája

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
7 órája

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
8 órája

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik