PLER: esélyt kapnak a fiatalok

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2006.12.10. 01:21
Címkék
Kitűnő ellenfelet, a svájci bajnokság listavezetőjét fogadja vasárnap (17 óra) a pestszentimrei Sportkastélyban a PLER-Airport, amely Zürichben 35–22-re kikapott a Grasshopperstől. Nagy Károly mester játékosai elképesztően gyengén kezdtek az első öszszecsapáson (10. perc: 10–0), és innen már nem is tudtak felállni. Az EHF-kupa nyolcaddöntőjének ez a párharca ezzel gyakorlatilag el is dőlt, bár a PLER-közönség a csodában még reménykedhet.

A lőrinci játékosokat, akik ezúttal Pestszentimre új büszkeségében csarnokavatón lépnek pályára, elkerülte a szerencse az utóbbi időben. A keretet sújtó sérüléshullám miatt mérsékelten volt (és maradt) derűlátó Nagy Károly edző, aki elismerte, hogy a Grasshoppers erősebb, ezért esélyesebb gárda.

A Lőrinc-Tromos sérültjeinek száma tovább gyarapodott. A svájci összecsapáson megsérült Szabó Péter, aki a csuklójára kapott ütést, valamint Forgács Gyula, ő a derekát fájlalja. Rájuk nem számíthatnak társaik a visszavágón sem. Ugyancsak hiányzik majd a második találkozóról a válogatott Harsányi Gergely, akinek a lábán elfertőződött egy seb. A PLER egyik legjobbja, a svájciakat még schaffhauseni légiós korából jól ismerő Kotormán Attila egy hete még nem szerepelhetett, mert fájt a térde, de vasárnap már ott lehet a többiekkel. A csapat vezetői szerint hatvan percet még biztosan nem játszhat.

A hazai pályán legalább győzni akaró PLER-ben a tehetséges fiatalok kapnak bizonyítási lehetőséget a Grasshoppers ellen, és ez a találkozó kitűnő erőpróba és előkészület lesz az együttesnek a Tatabánya elleni, különösen fontos bajnoki összecsapásra.

A hírek szerint a svájciak a legjobb összeállításukban érkeztek Budapestre. Robbie Kosztadinovics edzőnek lengyel, szlovák, görög, szerb és norvég kitűnőségek a vezéregyéniségei, akik közül a szlovák válogatott Radoslav Antl tíz gólt lőtt az első találkozón. A Grasshoppers magas és erős védőfalát nagyon nehéz lesz átlőni, ráadásul a vendégek joggal bíznak remek kapusukban, a szerb Vladan Kraszavacban, és gólerős átlövőikre is vigyázniuk kell a magyaroknak.

EHF-KUPA, férfiak, NYOLCADDÖNTŐ
Első mérkőzés. Aragón (spanyol)–Dunaferr SE 33–21 (14–11), Grasshoppers Zürich (svájci)–PLER-Airport 35–22 (18–9), SC Magdeburg (német)–Kronau/Östringen (német) 39–26 (19–10), Pölva Serviti (észt)–Bidasoa Irún (spanyol) 28–28 (12–12), TBV Lemgo (német)–Dunkerque Littoral (francia) 30–35 (15–20), Asztrahán (orosz)–FCK (dán) 26–27 (11–12), Skjern (dán)–IK Sävehof (svéd) 39–28 (22–15), Paris Handball (francia)–Trebnje (szlovén) 26–26 (13–13).
Legfrissebb hírek

Felemás évet zártunk – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
4 órája

A dédapák asztalánál – Csillag Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Keddi sportműsor: pályán az Arsenal; az utolsó csapat is bejut a női kézi MK negyeddöntőjébe

Minden más foci
5 órája

Vitális Milán: Már apám is mondta, ha átlépem a félpályát, lőjek!; Jóból és rosszból is kijutott a magyar tenisznek 2025-ben

E-újság
5 órája

A Fulham ötödször nyert otthon, a Forest ötödször kapott ki idegenben a PL-ben

Angol labdarúgás
6 órája

La Liga: ezúttal Bilbaóban győzött az Espanyol

Spanyol labdarúgás
6 órája

Marmus és Szalah góljával fordított Egyiptom az Afrikai Nemzetek Kupájában

Minden más foci
6 órája

Gian Van Veen a torna eddigi legjobb meccsátlagával nyert a darts vb második fordulójában

Egyéb egyéni
6 órája
Ezek is érdekelhetik