OSC-vereség a nyitányon

B. Z., SZ. G.B. Z., SZ. G.
Vágólapra másolva!
2006.12.07. 02:51
Címkék
Elszámítottuk magunkat. Tartottunk az olasz Romától és az orosz Novgorodtól, erre kibabrált az Újpest-OSC-Cemeloggal a görög Patrasz a női LEN-kupa-selejtező első fordulójában a margitszigeti Hajós Alfréd uszodában.
Remek csapatot ismertünk meg a vetélytársban, amelyben négy Maneta nevű játékos pólózik, közülük hárman gólt szereztek. A negyedik csak azért nem, mert cserekapus. Ellenben a center Szofia és az átlövő Maria egyszerűen tarthatatlan volt, előbbi három, utóbbi négy akciógóllal keserítette meg a házigazda életét. Az OSC mindössze egyszer vezetett (1–0), aztán végig futott az eredmény után (hol egy, hol két gólt kellett ledolgoznia), lőtt hét kapufát, ebből ötöt a két center, Tiba Zsuzsanna és Zantleitner Krisztina. A mindössze egy előnytalálatot jegyző Patrasz ellen 18 másodperc maradt az egyenlítésre, ám az időkérés után megszerezték a labdát a görögök, és meglepetésre legyőzték a magyar bajnoki éllovast.A dunaújvárosi BEK-selejtező nyitó mérkőzésére megtelt a Fabó Éva Sportuszoda. A kezdeti rajtláz elmúltával hamar kiderült, hogy nincs egy súlycsoportban a magyar és a cseh csapat. Brávik Fruzsina indította el a gólfesztivált, és ha nem vesz vissza a tempóból a hazai együttes, akkor megsemmisítő vereséget mér ellenfelére. Valamennyi játékosát bevetette Mihók Attila, aki mindössze annyit jegyzett meg a találkozó után: „Első mérkőzés volt a sorozatban, és olyan is volt a teljesítményünk. Ennél lényegesen többet kell majd nyújtanunk, ha az élen akarunk végezni.”

BEK-SELEJTEZŐ
Nők. D-csoport, Dunaújváros, 1. forduló

Dunaújvárosi Főiskola-ELCO–Fezko Strakonice (cseh) 17–6 (5–1, 4–1, 3–2, 5–2). G: Benkő N. 3, Benkő T. 3, Brávik F. 3, Zsámbok 2, Huszka 2, Poszkoli 2, Sipos, Fülöp, ill. Javorská 3, Vecková, Krasová, Hendrychová. CN Sabadell (spanyol)–BW Bochum (német) 10–14 (2–3, 1–4, 2–3, 5–4)

LEN-KUPA-SELEJTEZŐ
Nők. B-csoport, Hajós uszoda, 1. forduló

Újpest-OSC-Cemelog–Patrasz 10–11 (2–3, 3–2, 1–3, 4–3). G: Primász 4, Ipacs 3, Tiba, Menczinger K., Zantleitner, ill. M. Maneta 4, Sz. Maneta 3, Haralampidu, Gerolimu, O. Maneta, Webster. ASD Róma (olasz)–Union Bordeaux (francia) 17–3 (4–1, 5–1, 3–0, 5–1). Olimp Novgorod (orosz)– Moscardo (spanyol) 13–8 (4–1, 3–3, 4–3, 2–1)
Legfrissebb hírek

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
21 perce

Muszukajev visszavágott az olimpiai bronzmeccsért, már Bajcajev is negyeddöntős a vb-n

Birkózás
51 perce

Davis-kupa: Marozsán és Piros hozta a párost – szépítettünk az osztrákok ellen

Tenisz
57 perce

A Budafok továbbjutásával kezdődött a szombati Magyar Kupa-program

Labdarúgó NB I
1 órája

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
1 órája

Két kaput találó lövés három pontot ért a Sepsinek

Minden más foci
1 órája

Atlétikai vb: a CAS felfüggesztette a női 1500 méter budapesti ezüstérmesét

Atlétika
2 órája

Rögbi: története legsúlyosabb verésébe szaladt bele a sportág egyik nagyhatalma, Új-Zéland

Egyéb csapat
2 órája
Ezek is érdekelhetik