Csütörtök hajnalban szállítják Puskás Ferencet a bazilikába

2006.12.07. 02:51
Címkék
Csütörtök hajnalban szállítják Puskás Ferencet a Szent István Bazilikába - értesült a távirati iroda szerda este a helyszínen, ahol jelenleg a köztársasági őrezred díszőrei gyakorlatoznak az épület bejárata előtt elhelyezett - a későbbiekben a koporsót szállító - ágyútalp mellett.
"Felkészültünk a szertartásra és a felravatalozásra" - mondta szűkszavúan a bazilika neve elhallgatását kérő munkatársa. "Előzetes számítások szerint 800-1000 résztvevőben állapodtunk meg a szervezőkkel a szombati végső búcsúztatással kapcsolatban.A távirati iroda informátora ismertette a ravatalozás részleteit is.Eszerint Puskás Ferenc tisztelői csütörtökön 10 és 20 óra között a főbejárat jobb oldali kapuján jöhetnek be, majd a bazilika kupolája alatt elhelyezett koporsó mellett elhaladva a bal oldali kijáraton hagyhatják el a templomot.Csütörtök este hivatalos imádságot is szerveznek 19 órától a november 17-én elhunyt legenda emlékére.Nem sokkal 8 óra után néhány turista érdeklődése mellett a köztársasági őrezred díszőrei egyenruhában gyakorlatoznak a tekintélyes méretű ágyútalp mellett, amely a Hadtörténeti Múzeumból érkezett néhány órája a bazilika elé.
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
2 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
2 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
2 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
2 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
2 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
3 órája