Higgadtak maradtak, és belőtték a fórokat

SZABÓ GÁBORSZABÓ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2006.12.05. 00:49
Címkék
A Domino-BHSE az első félidőben remekül használta ki az emberelőnyös helyzeteket, a másodikban pedig jól eltalált lövésekkel törte meg a Barceloneta zónáját. Ez vezetett a 12–8-as diadalig.
Kovács Olivér a vízfüggönyön keresztül is szemmel tartotta az ellenfelet
Kovács Olivér a vízfüggönyön keresztül is szemmel tartotta az ellenfelet
Meggyesi Bálint
Kovács Olivér a vízfüggönyön keresztül is szemmel tartotta az ellenfelet
Kovács Olivér a vízfüggönyön keresztül is szemmel tartotta az ellenfelet
Kovács Olivér a vízfüggönyön keresztül is szemmel tartotta az ellenfelet
Meggyesi Bálint
Kovács Olivér a vízfüggönyön keresztül is szemmel tartotta az ellenfelet

A legnívósabb európai kupasorozatban hatodik alkalommal szerencsét próbáló Domino-BHSE-t eddig elkerülték a spanyol csapatok, a 2006–07-es kiírásban ellenben összesorsolták a Barcelonetával. A katalán együttessel már többször is megvívott a Vasas, így például a 2003–04-es idényben az Euroliga főtábláján (4–7, 7–6) és két esztendővel később az Euroliga második selejtezőkörében (8–4). A papírforma ezúttal is magyar sikert ígért, noha az ellenfél a spanyol bajnoki cím és a kupa védője, és pontveszteség nélkül vezeti a bajnoki tabellát.

A meccs elején ijesztő volt, amikor a válogatott balkezese, Xavier García kétszer is betalált Gergely István kapujába (1–2), ám azután a Domino átvette az irányítást, és elsősorban az emberelőnyök remek kihasználásával, illetve jól időzített akciógólokkal biztonságos előnyre tett szert. Mindenki vállalt valami pluszt: a szélső Szívós Márton elküldött egy nagy bombát szabaddobásból; a védők közül Vári Attila és Kovács Olivér egyaránt pontosan célzott, utóbbi két alkalommal is; Kis Gergely pedig remélhetőleg végleg megtalálta legjobb formáját. A spanyolok főként a második félidőben próbálkoztak sokszor (duplaanyiszor, mint az első két negyedben), de a labda ötször elkerülte a kaput, egyszer a kapufát találták el, négyszer pedig Gergelyen halt el a labda.

Kovács István, a Domino edzője elsősorban a támadójátékot dicsérte, a védekezésben azért talált hibákat.

„Ennek a győzelemnek akkor lesz értéke, ha Athénban nyerünk a Panioniosz ellen. Hat ponttal Nápolyba utazni januárban kellemesebb érzés és kisebb teher” – mondta a tréner.

Szívós Márton szabaddobásból esett találata mellett remek betörésből is gólt szerzett, előbb 4–2-re, majd 9–4-re módosította az állást.

„Talán csak az elején bizonytalankodtunk egy picit, de higgadtak maradtunk. Nem kapkodtuk el, jól játszottuk meg a fórokat, és átvettük az irányítást. Jó csapat a Barceloneta, spanyol válogatott játékosokkal és a szerb Petar Trbojeviccsel a soraiban. Két erős centere van, igaz, nem Xavier Valles nyújtotta most a jobb teljesítményt, hanem a kubai Luis Cruz. Cruz ügyessége némileg meglepett minket” – magyarázta Szívós, aki kifejezetten jó eredménynek tartja, hogy négy góllal tudták legyőzni Santiago Fernández együttesét.

Trbojevics önkritikája

Petar Trbojevics 11–8-ra szépített az álláson egy pattintással, de nem a góljára emlékszik majd a szerbek világ- és Európa-bajnoka.

„Harmadszor szerepelünk az Euroligában, szeretnénk a négyes döntőbe jutni. Sajnos ez a meccs nem segített célunk elérésében, fiatal csapatunk rosszul használta ki az emberelőnyöket, és hátul is jó néhányszor hibáztunk. Győzni jöttünk, de az első meccs mindig nehéz, főként ha idegenben kell játszani. A Honvédnak nem okozhat gondot a továbbjutás, erejét jelzi, hogy Biros és Fodor nélkül győzött le minket négy góllal” – vélekedett a bekk, aki 33 évesen, megfáradva az egész évi készenléttől a belgrádi Eb-arannyal búcsúzott a válogatottól.
Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: Szeged–Wisla Plock a férfi kézi BL-ben

Minden más foci
11 perce

Rossi: Három pontot kiengedtünk a kezünkből; Szatmári András: Küzdök a helyemért a csapatban

E-újság
16 perce

Babosék kétszettes győzelemmel kezdtek Sao Paulóban

Tenisz
19 perce

Álljunk bele! – Pór Károly publicisztikája

Magyar válogatott
53 perce

Száznyolcvan fok – Szeleczki Róbert jegyzete

Tenisz
53 perce

Rostáék kikaptak otthon, a Magdeburg simán megverte a PSG-t a férfi kézi BL-ben

Kézilabda
1 órája

Európai kézilabdaligák: Vámos és Albek is négy gólt lőtt

Kézilabda
1 órája

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik